Újszerű megközelítésben, olvasmányos történeteken keresztül mutatja be a magyar természetvédelem sikertörténeteit és kihívásait a Természet_Védelem_Itthon című kötet, amely az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ gondozásában jelent meg.
Révész Máriusz, az Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos a kötetet bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta: bár napjainkban egyre többet foglalkozunk környezetvédelmi kérdésekkel, azok általában negatív ügyek kapcsán kerülnek elő, pedig a magyar természetvédelem számos olyan eredményt tud felmutatni, amelyre büszkék lehetünk.
Főként ezeket a sikertörténeteket mutatja be az ifj. Vitray Tamás, a National Geographic főszerkesztője által szerkesztett Természet_Védelem_Itthon című kötet, amely az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ gondozásában jelent meg a közelmúltban.
“Ha azt akarjuk, hogy egy természetszerető társadalomban éljünk, akkor kiemelten fontos, hogy már a gyerekek érdeklődését felkeltsük a téma iránt” – hangsúlyozta a kormánybiztos. Ezért a kötetet, amely oktatási segédanyagként is használható, már általános iskolás kortól kezdve ajánlják.
“A világhírű természettudós, Jane Goodall asszony Nálatok vannak még állatok? című könyve arról szól, hogy néhány kihalóban lévő faj megmentéséért milyen izgalmas és sikeres programokat indítottak elkötelezett természetvédők. Ez adta az ötletet, hogy Magyarországon is készítsünk egy könyvet arról, hogy minek köszönhető, hogy itthon újra vannak hódok, farkasok, sakálok, kócsagok a természetben” – írja Révész Máriusz a kötet előszavában.
A kötet előzményeként említette, hogy az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ két évvel ezelőtt közös cikksorozatot indított a National Geographic magazinnal, amelyben a hazai természetvédelem eredményeiről számoltak be.
Ifj. Vitray Tamás elmondta, a gazdagon illusztrált kötetet a legjobb magyar természetfotósok munkái mellett Kókay Szabolcs akvarelljei gazdagítják, valamint Winkler Róbert szubjektív gondolatai “lazítják” a fejezetek végén.
A könyvben nincsenek száraz adatok, az volt a cél, hogy a személyes hangú történeteken keresztül főhősökké váljanak a könyv szereplői, legyen fontos a sorsuk, a munkájuk minden olvasó számára – mondta ifj. Vitray Tamás.
(MTI)