Nem élte túl a mentett szervál

Elpusztult a Borsodnádasd határában kedden befogott és a Fővárosi Állat- és Növénykert (FÁNK) természetvédelmi mentőhelyére még aznap este beszállított szervál. Az állat boncolását pénteken elvégezték, és a vizsgálatok megállapították: halálát Covid19 koronavírus betegség okozta.

Az elmúlt napokban sokat foglalkoztak a médiumok a “bükki szervál” néven elhíresült állattal. Ez a macskafélék családjába tartozó faj Afrikában, a Szaharától délre eső területeken őshonos, magától tehát biztosan nem kerülhetett Borsod és Heves megye határvidékére. Ugyanakkor előfordul, hogy emberek kedvtelésből tartanak szervált, így igen valószínű, hogy a bükki szervál korábban házikedvenc lehetett, s vagy megszökött korábbi tartójától, vagy esetleg szándékosan engedték el – írja szombaton kiadott közleményében a FÁNK.

A hazai erdők természetesen egyáltalán nem jelentenek ideális élőhelyet egy szervál számára, különösen a mostani hideg időben, hiszen egy melegigényes, trópusi állatról van szó. Arról már nem is beszélve, hogy korábban bizonyára mindig embertől kapta az ennivalót, tehát valószínűleg nem is tudott volna magának segítség nélkül táplálékot találni. Ezért is volt fontos, hogy a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai sikeresen befogták a bükki szervált, majd a fővárosba szállították.

Az állat kedden este került be természetvédelmi mentőhelyre, amely az Állatkert tulajdonképpeni területéhez képest különálló telken álló, a karanténozás szabályai szerint működő létesítmény. Az állat számára itt fűtött férőhelyről, illetve megfelelő táplálékról gondoskodtak. Amint a FÁNK munkatársai által szerdán délelőtt készített felvételeken is látható, az állat sajnos nem volt túl jó kondícióban a bekerülésekor, sokkal megviseltebbnek látszott, mint a korábban, még kóborlásai idején készült képeken. Valószínűleg a megelőző napokban nemigen evett, és talán nem is ivott. Jó jelnek tűnt viszont, hogy bekerülése után azonnal elfogadta a neki kínált vizet és táplálékot, s bár rendszertelenül evett, mindig fogyasztott valamennyit.

Pénteken reggel aztán rosszabb lett az állapota, légúti megbetegedésre utaló, sőt idegrendszeri tüneteket is mutatott. Az állat antibiotikumot és többféle gyulladáscsökkentőt, illetve fájdalomcsillapítót is kapott, de sajnos az állatorvosok erőfeszítései ellenére sem sikerült megmenteni: nem sokkal 11 óra előtt elpusztult. A boncolást és a hozzá kapcsolódó vizsgálatokat még aznap elvégezték az Állatorvostudományi Egyetemen, illetve külső laborokban. Ezek során megállapították, hogy az állat pusztulását Covid19 koronavírus betegség okozta.

Fotó: BNPI

A koronavírus világjárvány kitörése óta a világ számos állatkertjében mutatták ki a pandémiáért felelős SARS-CoV2 vírust egzotikus macskafélék szervezetéből. Az első ilyen esetre 2020 tavaszán került sor a Bronx-i Állatkert nagymacskáinál. A betegség a legtöbb állatnál enyhe lefolyású volt, de például egy nebraskai állatkertben három hópárduc elpusztult a vírus okozta megbetegedés miatt.

A Fővárosi Állat- és Növénykertben már a Covid19 járvány magyarországi megjelenésekor, még azelőtt, hogy az első állatkerti esetek ismertté váltak volna, számos olyan elővigyázatossági intézkedést vezettek be, amely minimálisra csökkentette annak az esélyét, hogy az állatkerti állatok megfertőződjenek. Ennek is köszönhető, hogy náluk eddig egyetlen állat sem lett covidos. Ezzel együtt szakemberek mind a vírus kimutatására, azaz a tesztelésre, mind az állatok gyógykezelésére felkészültek a nemzetközi állatkerti protokollok alapján.
A covidos “bükki szervál” természetesen nem számít állatkerti esetnek, hiszen egy kívülről bekerült, mentett állatról van szó, aki végig az Állatkert többi lakójától elkülönítetten, a karanténozási szabályoknak megfelelő férőhelyen tartózkodott. A róla az elmúlt napokban gondoskodó állatkerti szakemberek mindegyike védettséggel rendelkezik, de a biztonság kedvéért minden érintett munkatársnál Covid-tesztet is végeznek.

Azoknak az egzotikus vadállatoknak, amik nem őshazájukban, vadon élnek, hanem ember tartja őket, mindenképpen szakszerű és a jogszabályoknak megfelelő gondoskodásra van szükségük. A “bükki szervál” nyilvánvalóan már jóval azelőtt megfertőződhetett, hogy befogták volna, és azt ugyan nem tudni, hogy normális körülmények között a szervezete legyőzte volna a vírust, de az, hogy napokig, sőt talán hetekig étlen-szomjan a csípős hidegben kellett lennie, biztos, hogy nem segített.

Forrás: Fővárosi Állat- és Növénykert

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: