Szeleta park látogatóközpont épül Miskolcon

Miskolcon, a Bükk keleti kapujában épül meg a Bükki Nemzeti Park Szeleta park látogatóközpontja a Széchenyi 2020 program keretében 2,2 milliárd forintos uniós és állami beruházás keretében, a létesítmény alapkövét szerdán helyezték el.

MTI/Vajda János

A rendezvényen Rácz András, az agrártárca környezetügyért felelős államtitkára azt mondta, a nemzeti parkoknak 2021 a beruházások éve volt: harminc fejlesztés fejeződött be 8,7 milliárd forint értékben. Hozzátette: az elmúlt évtized a beruházások évtizede volt, mintegy kétszáz projektre, a természeti környezet javítására, fejlesztésére 80 milliárd forintot fordítottak.

Szólt arról, hogy a beruházást a kormány 800 millió forinttal támogatja azt.

Szinay Attila, a minisztérium közigazgatási államtitkára elmondta, hogy bár 2017-ben jelentették be ennek a projektnek az indítását, forráshiány miatt ez csak most kezdődhet el.

A miskolciak, a Bükk szerelmesei, a kirándulók egy olyan vonzó turisztikai központtal gazdagodnak, amely értékekben, élményekben gazdag lesz, ahová érdemes lesz többször visszatérni – tette hozzá.

Rónai Kálmánné, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója mérföldkőnek nevezte a beruházást a 45 éve alapított nemzeti park életében, mert a központ átadása után a természet védelméért folytatott munkát, a Bükk különleges geológiai sokszínűségét, vízrajzát, gazdag kulturális örökségét interaktív módon, élményszerűen tudják majd bemutatni.

Kiemelte: a látogatóközpont egyszerre szolgálja a természetvédelmi ismeretterjesztést, a “játszva-szórakozva tanulást” és egy Európában egyedülálló őskori kultúra színvonalas bemutatását. A látogatóközpontban helyet kap A bükki barlangok évezredes titkai – Az ősember természete című kiállítás, s ehhez kapcsolódva a Bükk-hegység természeti és kulturális örökséggyűjteményét és az ősemberbarlangok élményszerű bemutatását szolgáló attrakció-együttes.

Mint mondta: a Bükkben több mint ezerháromszáz barlang található, ezek közül 54 fokozottan védett, 46 barlangból pedig régészeti anyagok kerültek elő, az egyik legfontosabb “ősember-barlang” a Szeleta. Erre az ősrégészeti lelőhelyre és a Bükk természeti kincseire alapozva tervezték meg a látogatóközpontot, amely a tervek szerint a jövő év végére készül el.

(MTI)

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: