Gyakorlatilag minden szempontból modernizált stílusban, ám nagyrészt Matula bácsi eredeti, regényben szereplő mondataival vitték színpadra Fekete István egyik legnépszerűbb művét. A Tüskevár rövid adaptációja gyerekrajzokkal, iPhonnal, XXI. századi szemlélettel és LED-fallal hódította meg a Vadászati Világkiállítás közönségét. A Tüskevár és a Téli berek rajongóinak – akik közé én is tartozom – kezdetben kicsit furcsa lehetett a darab, de 20 perc alatt meggyőzött arról, hogy működik, és elérheti a fiatalokat. Úgy álltam fel a székből, hogy végül tetszett, amit láttam, ezért beszélgetést kezdeményeztem „Matula bácsival” is.
Fekete István regényét Pesty-Nagy Kati rendező formálta át, miután az „Egy a természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás kulturális felelősétől, az Operett Színház korábbi igazgatójától, Lőrinczy Györgytől erre felkérést kapott. Mi tagadás, bizonyos szempontból tényleg bátran nyúlt a műhöz, és számos tekintetben 2021-es köntösbe bújtatta.
Az első benyomások
Őszintén bevallom, hogy a darab felvezetője még nem lopta be magát a szívembe. A LED falon vibráló rajzok összevisszasága jelent meg a városi környezetet illusztrálva, majd egy rajzolt vonat zakatolt végig a képernyőn, mint a rétesnek készülő kígyó. Aztán zümmögni kezdett egy szúnyog, és megérkezett a színpadra Ladó Gyula Lajos, vagyis Tutajos, aki éppen Bütyökkel telefonálva csicskázta le a vérszívó rovart. Nem ezt vártam, nem erre számítottam, és igazából kissé csalódtam is, főleg a már régóta színpadon álló díszlet miatt. Az ugyanis számomra teljesen hagyományos előadást ígért, amikor elfoglaltam a helyemet a kiállítás nyüzsgésében. A nyitány után elképzelni sem tudtam, mi jöhet a folytatásban. Egy dolog tetszett azonnal: a darab egyből a Berekben kezd, nem húzza az időt a bizonyítvánnyal, a vonatozással, semmi olyannal, amit a regényben szeretek, de a történetet jól ismerve, egy ilyen rövid darabban inkább csak untatott volna. Ezt hidalták át a számomra kissé zavaró bevezetővel.
„Akkorák a szúnyogok, mint egy iPod” – mondja a városi fiatal, és éppen elkezdi ecsetelni, hogy Matula bácsi olyan, mint a Mikulás, csak éppen szakáll nélkül. És ezt követően kezdtem megszeretni az előadást. Dánielfy Zsolt Jászai Mari-díjas színművész ugyanis kiváló Matulának bizonyult. Hangban, kiállásban, minden tekintetben. A kiállításra készült darab végül egyetlen perc alatt tényleg bevarázsolt a Berekbe, és ezt az öreg nádi ember szerepének köszönhettem. Folyamatosan visszaköszöntek Fekete István eredeti mondatai, és tényleg elfogott a “Tüskevár-érzés”. Persze néha azokba is bele kellett csempészni egy-két modern kifejezést, de ez Tutajos huszonegyedikszázadisága miatt elengedhetetlen volt.
„A fiatalok a célközönség, és azt hiszem, hogy ők jobban megértik a történetet, ha egy olyan srác érkezik meg a színpadra, akivel azonosulni tudnak. Bejön Tutajos a mobiltelefonjával ebbe az idegen világba egy teljesen távoli, városi környezetből, és megérkezik a nyugalomba. És az, aki nem érzékeny arra, hogy észrevegye a körülöttünk lévő világ szépségét, egyszerre rájön arra, hogy ez egy sokkal színesebb világ, mint ahonnan ő jött” – mesélte el számomra Dánielfy Zsolt, amikor az előadás végén spontán interjút kértem tőle.
(Gribek Dániel – Erdő-Mező Online)
küldés...
