Szarvasbőgést hallgató túrák indulnak hazánk erdeiben

Újra itt a szeptember, a gímszarvasok nászának, egyúttal a szarvasbikák bőgésének az ideje. Hazánk erdeiben idén ősszel is számos szervezett túrát tartanak, melynek segítségével a természetkedvelők is részesülhetnek a páratlan élményben, azaz hallhatják a gímek bőgését felzengeni az erdőben.

Berényi Csaba, VKE Természetfotó Kör

Mi is történik ebben az időszakban?

Augusztusra a gímbikák letisztítják a tél vége óta erekkel gazdagon átszőtt háncsban fejlődő agancsukat és ezzel nagyjából egyidőben a bikákból álló szarvascsapatok (bikarudlik) felbomlanak. A középkorú és idős korosztályba tartozó egyedek évről-évre felkeresik bőgőhelyüket, ahol tehenekből, illetve azok szaporulatából (ünők, borjak) háremet alakítanak ki.

Amíg a csapatban párzásra kész tehén van, addig a hárembikák kitartanak mellettük a versenytársak (keresőbikák) távoltartására törekedve, amely azonban nem jár minden esetben sikerrel. Ha az erősebb testfelépítésű, jobb kondíciójú, nagyobb aganccsal rendelkező keresőbika erőfölényét a küzdelmek során érvényesíteni tudja, akkor eredményesen elhódíthatja a nőstényeket. A bikák közötti rangsorrend sok esetben már a hangjuk alapján vagy egymás szemrevételezése során eldől, de a hasonló adottságokkal rendelkezők között heves összecsapások is kialakulhatnak.

Óvatosan az utakon!

A bőgési időszakban az állatok jóval aktívabbak, veszélyérzetük csökken, ezért könnyen szaladhatnak ki az úttestre. A szarvasok mozgása szeles időszakban általában alábbhagy, de alkonyat idején, valamint hidegre forduló időjárás esetén mozgékonyabbak. Mindemellett az őszi szezonban arra is figyelnünk kell, hogy egyes kiránduló pontokat a vad nyugalmának megőrzése érdekében lezárnak

SZARVASBŐGÉS HALLGATÓ TÚRÁK

Fontos információ: A túrák célja, hogy a résztvevők a lassan besötétedő réten vagy tisztáson csendben ücsörögve, sétálva átérezhessék a bikák hangjától zengő erdő különleges hangulatát. Nem valószínű, hogy meg is pillanthatják a közelükben bőgő szarvasokat, és a bőgés intenzitása is estéről-estére változik.

Felzeng a Gemenc

Augusztus utolsó hétvégéjén és szeptember első felében a Gemenc Zrt. jóvoltából újra elindulnak a népszerű szarvasbőgés hallgató túrák a pörbölyi Ökoturisztikai Központból.  A résztvevők az erdei vasúttal juthatnak el a “leghangosabb” erdőrészekbe ahol nagy eséllyel lehet szarvasbőgést hallani. A programot felnőtteknek ajánlák, azonban a szeptember 11-i időpontra gyerekeket is várnak!

A túrák időpontjai: 2021. augusztus 27-28., szeptember 3-4., 10-11.

RÉSZLETES PROGRAM>>>

Fotó: Nagy Csaba

Zajong a Vértes

A Vérteserdő Zrt. ezúttal is kilenc alkalommal várja a természet szerelmeseit Kőhányásra, a Kápolnához. A program során – kis szerencsével – testközelből élhetjük át ezt a nem mindennapi koncertet, szakemberek segítségével kaphatunk bepillantást ebbe a titokzatos világba.

A túrák időpontjai: 2021. szeptember 9-10-11., 15., 17-18., 23-24-25.

RÉSZLETES PROGRAM>>>

(Fotó: Sefag Zrt.)

Szarvasbőgés az Őrjegben

Az Őrjeg a Duna egykori medrében kialakult hatalmas mocsárvilág maradványa. A környező területek gazdag nagyvad állománnyal rendelkeznek. Nyár végén, ősz elején megkezdődik a szarvasbikák nászra hívó hangja: a szarvasbőgés . A túra során kis szerencsével ennek is fültanúi lehetünk, majd az éjszaka további titokzatos hangjaival ismerkedünk a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság jóvoltából.

A túra időpontja: 2021. szeptember 4.

RÉSZLETES PROGRAM>>>

 

Cikkünket folyamatosan frissítjük a meghirdetett programokkal!

(Erdeiprogramok.hu)

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: