Több tucat védett madarat fogott be egy férfi Szolnokon

A jogsértő kanárival akarta keresztezni a fogvatartott énekesmadarakat.

Bejelentés érkezett a rendőrségre, miszerint egy 52 éves helyi lakos a szolnoki lakóháza melléképületében védett madarakat tart. Az egyenruhások 2021. június 30-án kutatást tartottak a férfinél és megállapították, hogy a jogsértő összesen 33 védett madarat – hét zöldikét, tíz csízt, három csicsörkét és tizenhárom tengelicet – tartott fogva – írja a police.hu.

A rendőrök előállították a Szolnoki Rendőrkapitányságra a feltételezett elkövetőt, akit természetkárosítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki. A terhelt elmondta, hogy a madarakat azért tartotta, hogy azokat keresztezze és a keresztezésből származó egyedeket kiállításon bemutathassa.

Az énekesmadarakat a nyomozók lefoglalták és őket a Jászberényi Sasközpontba szállították.

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: