Már regisztrálhatnak a Településfásítási Program második ütemére

Folytatódik az Agrárminisztérium által indított, rendkívül sikeres Településfásítási Program. A minisztérium az egyértelműenpozitív tapasztalatok alapján további egy milliárd forintot biztosít a 10 ezer fő alatti települések számára, így 2021 őszén, valamint 2022 tavaszán újabb 24 ezer fát ültethetnek el Magyarország legnagyobb belterületi fásítási programjában. Az érdeklődők első lépésként június 10-e és 30-a között regisztrálhatnak, majd a konkrét fákra vonatkozó igényüket július 5-étől nyújthatják be az orszagfasitas.hu oldalon keresztül.

Az Agrárminisztérium – a Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága által biztosított forrásból – 2020-ban indította el a Településfásítási programot, amelynek keretében

12 ezer sorfát ültettek el összesen 474, tízezer fő alatti településen.

Látva az egyértelmű sikert és a jelentős érdeklődést, az Agrárminisztérium a program folytatására további egy milliárd forintot biztosított. Ennek alapján idén ősszel és 2022 tavaszán további, összesen 24 ezer sorfát ültethetnek el közel ezer, tízezer főnél alacsonyabb lélekszámú településen.

A program most induló, második ütemében az igénylők 19, belterületre is ültethető, a klímaváltozást jól tűrő fafaj közül választhatnak.  Településenként legalább tíz, legfeljebb 30 sorfát igényelhetnek, amelyek között megtalálhatók azezüst, valamint a kislevelű hárs, a kocsányos- és csertölgy, a díszalma és díszkörte, fehér eper, hegyi juhar, keskenylevelű és magas kőris, továbbá a királydió is. A nagyméretű sorfák mellett a Program része a szállítás, a mulcs, a fa törzsét védőrácsok és a támasztó karók költsége is, ezen felül minden ültetéshez szakember jelenléte is biztosított.

Az igénylés első és nélkülözhetetlen lépése a regisztráció, amely 2021. június 10-én nyílik meg és 20 napig, június 30-áig áll nyitva az érdeklődő települések számára az Országfásítási Program honlapján. Amennyiben egy település nem regisztrál, úgy nem vehet részt a 2021. július 5-én induló második lépésben, a konkrét fafajok igénylésében. Fontos tudnivaló az is, hogy egy településről csak egy regisztráció nyújtható be, ezért az érintetteknek érdemes egyeztetniük az önkormányzattal.

Regisztrációra, illetve igénylésre

  • a települések önkormányzatai,
  • önkormányzati és állami intézményei,
  • egyházi és civil szervezetei, intézményeik

jogosultak.

Annak érdekében, hogy minél több település jusson fához, a program első, 2020-2021-es ütemében nyertes települések a mostani folyamatban már nem vehetnek részt. Az igénylésre jogosult települések jegyzékét az érdeklődők megtalálják az Országfásítási Program honlapján.

A program lebonyolítását a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. végzi, együttműködésben az Országos Erdészeti Egyesülettel. A szakmai hátteret mindemellett a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete is biztosítja. Erdész és kertész szakemberek minden ültetésen részt vesznek, szükség esetén szakmai segítséggel, tanáccsal szolgálva. A program részleteit a www.orszagfasitas.hu oldalon lehet megismerni.

(Országos Erdészeti Egyesület)

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: