Már költenek a túzokok a Körös-Maros Nemzeti Parkban

A Körös-Maros Nemzeti Parkban javában tart a túzokok költési időszaka. A Dévaványai-Ecsegi pusztákon él a hazai túzokállomány több mint egyharmada, a legutóbbi számláláskor 513 példányt regisztráltak.

Fotó: Szél Antal István, KMNPI

“A túzoktojók legkorábban április második felében, de zömük május elején kezd kotlani, ekkor a dürgőhelyeken látványosan csökken a számuk, mert már a megfelelő fészkelőhelyet keresik” – írja a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság.

Tojásaikat a különböző növényzetű területeken rakhatják le. Jelentős és jellemző a természetes gyepeken történő fészkelés, de ugarokon, búza- és lucernatáblákon, esetenként pedig napraforgó-táblákon is találhatunk túzokfészkeket. A Dévaványai-Ecsegi pusztákon eddig optimálisak voltak a fészkelési feltételek, a kelési időszak elején leesett nagyobb csapadékmennyiség azonban már nem kedvez a túzokoknak.

A tojásrakás időszakában a ragadozók (rókák, dolmányos varjak) nagy kárt okozhatnak a fészkekben. Ilyen esetekben a túzokok rendszerint másodszor is költésbe kezdenek.

“A túzokvédelemben fontos szerep jut a környékbeli gazdálkodóknak is, akik a korábbi évekhez hasonlóan idén is számos esetben jelezték az előkerült fészkeket Igazgatóságunk munkatársainak. Ez tette lehetővé, hogy még időben meg tudtuk tenni a szükséges természetvédelmi lépéseket.”

(Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság)

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: