A szemetelés ellen küzdenek a somogyi erdészek is

A SEFAG Zrt. tevékenysége során folyamatosan a somogyi erdő megtisztításáért munkálkodik. Az általa kezelt állami erdőterületeken éves szinten összességében több száz köbméter illegálisan elhelyezett szeméttől szabadítja meg az erdőt. A nyolc erdészet területén különböző mértékű a hulladék. Míg Kaposvár környékén a 200 köbmétert is meghaladja az éves mennyiség, addig az erdészetek nagy részében pár 10 köbméterre tehető évente.

Fotó: Sefag Zrt.

A „Tisztítsuk Meg az Országot Program” keretében a cég az idei évben nyert 9.261.226 forint összegű támogatást az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. közreműködésével megvalósuló támogatási program forrásából (támogatói okirat száma: 2020/TMOP/0084). A pályázat segítségével sor került 14 helyszínen, közel 150 köbméter illegális hulladék elszállítására, valamint 18 helyszínen kamera- és sorompórendszer kialakítására a somogyi erdőben.

“Persze továbbra is kérjük az erdőjárókat, hogy ha hulladékot észlelnek az erdőben, azt a Hulladékradar applikáción jelentsék, ezzel is segítsék a tiszta erdőkért végzett munkát” – hívja fel a figyelemet közleményében a Sefag Zrt.

Mi is az a HulladékRadar?

A HulladékRadar egy ingyenesen használható mobil alkalmazás, melynek célja az illegális szemétlerakás terjedésének megakadályozása. Az alkalmazás biztosítja a lakosság számára az illegális hulladéklerakó helyek bejelentési lehetőségét mobil eszköz használatával.

Egy rövid regisztrációt követően egyszerűen lehet bejelentéseket tenni, így az illegális hulladékot az illetékes hatóság gyorsabban és hatékonyabban tudja eltávolítani.

Az alkalmazást ide kattintva lehet letölteni.

Fotó: Sefag Zrt.

50 köbméternyi hulladékot jeleztek az alkalmazásnak köszönhetően

A radar segítségével működése óta ezidáig közel 50 köbméter illegális hulladék bejelentésére, illetve begyűjtésére került sor a somogyi erdőből.

Az összegyűjtést jellemzően az erdészetek munkatársai végzik, illetve koordinálják. “A kerületvezető erdészek és vadászok mellett közmunkásaink egyik fő feladata a nyiladékok mellett, az erdőszegélyeken, árokpartokon lévő hulladék gondos összegyűjtése az év egészében. Vállalkozóinktól elvárt, hogy a munkavégzésük helyén semmiféle hulladékot nem hagyhatnak, annak összegyűjtéséről és elszállításáról nekik kell gondoskodniuk” – írja az erdőgazdaság.

Ennek betartatása és ellenőrzése az erdészek és vadászok, illetve az ágazatvezetők feladata. Az erdészetek a hulladékkérdés kapcsán együttműködnek a térségi önkormányzatokkal, vállalkozókkal, természetvédőkkel is.ű

Önkéntesek is tehetnek a tiszta erdőért

A mentesítési munka folyamatos, illetve évi pár alkalommal kampány jellegű akciókat is szerveznek, iskolák, önkéntesek közreműködésével.

Egy ilyen akció keretében a Gyertyánosi Parkerdőben egykori néptáncosok vállalkoztak arra, hogy nemzeti értékrendjükkel harmóniában a természetért is tegyenek valamit, így május 8-án másfél tucatnyi nagymama és nagypapa korú folklorista rótta a parkerdő nyugati felét. A közel három hektárnyi megtisztított területről két köbméternyi természetkárosító anyagot gyűjtöttek össze.

 

 

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: