Hiúzok érkeztek Szlovéniába a visszatelepítési program keretében

Újabb két hiúz érkezett Szlovéniába abból a tizennégyből, amelyeket a Life Lynx nemzetközi program keretében akarnak újra meghonosítani a Dinári-hegységben és a Délkelet-Alpokban.

A kép illusztráció!

A Zois névre keresztelt hím és az Aida névű nőstény ragadozókat Romániából szállították Szlovéniába, és szabadon engedésük előtt egy kis időre karanténban tartják őket az észak-szlovéniai Jelovicában – közölte kedden a helyi sajtó.

Év végéig további öt egyed érkezik az országba.

A Life Lynx projektben öt ország tizenegy szervezete vesz részt, köztük a Szlovén Erdészeti Szolgálat. A két hiúz átszállításában az erdészeti szolgálat mellett a ljubljanai állatkert vett részt.
A hiúzokra, amíg azok alkalmazkodnak a környezethez, a helyi vadászok vigyáznak majd. Mivel nagyon félénk állatok, fontos, hogy ne zavarják őket, ezért jelenlegi tartózkodási helyüket sem hozták nyilvánosságra, az embereket pedig felszólították, hogy ne közelítse meg az állatokat – olvasható a projekt honlapján.

Zois és Aida áttelepítésével a harmadik sikeres évadát zárta a Biológiai Sokféleség Megőrzéséért Egyesület (ACSB) romániai csapata az állatok befogásában. Eddig nyolc egyedet fogtak be a Life Lynex projekt keretében, hogy megmentsék a Dinári-hegység hiúzállományát a kihalástól.

Idén januárban a román és szlovák partnerek hat egyedet cserkésztek be: két hímet és egy nőstényt Romániában, valamint egy hímet és két nőstényt Szlovákiában.

Egyik hímet, amelyet január végén fogtak be Romániában, még márciusban az északnyugat-szlovéniai Pokljuka erdős fennsíkra szállítottak. A Júlia-Alpok Bioszféra Rezervátum közösség általános iskolásai Trisnek nevezték el, a Júlia-Alpok legmagasabb csúcsáról, a Triglávról. Tris még két Szlovákiában befogott nőstényre vár, mielőtt kiengedik a szabadba. Az ott befogott hímet Horvátországba szállítják majd.

Szlovéniában és Horvátországban is nagyon kisszámú hiúzpopuláció él, elszigetelve.

Szlovéniában gyakorlatilag száz évvel ezelőtt kihalt a hiúz. A jelenleg három tucat egyedből álló hiúzcsoportot 1974-ben vadászok telepítették vissza.A projekt indulása óta a mostanival együtt hat hiúzt telepítettek át Szlovéniába és Horvátországba.

A betelepített állatokat telemetrikus (műholddal követhető) nyakörvvel látják el, hogy meg lehessen figyelni viselkedésüket a természetben.

(MTI)

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: