Folytatódnak a fejlesztések Budapest egyik legnépszerűbb kirándulóhelyén

Budapest egyik legnépszerűbb kirándulóhelye a II. kerületben található hűvösvölgyi Nagyrét, amelynek soron következő ökoturisztikai fejlesztését a Pilisi Parkerdő Zrt. a Magyar Természetjáró Szövetséggel közösen végzi. A jelenlegi, közel 30 millió forintos beruházás nyomán tematikus játszótérrel és szabadtéri fitneszparkkal is gazdagodik a terület, amit az ide látogatók előreláthatólag április végén vehetnek majd birtokukba.

Fotó: Pilisi Parkerdő Zrt.

A Pilisi Parkerdő Zrt. 2019-ben kezdte meg a Nagyrét átalakítását XXI. századi színvonalú erdei pihenőhellyé. Ennek első lépéseként még 2019-ben megépült egy ingyenesen használható, szabványos kézilabdapálya a korábban leégett nagyréti büfé helyén. Ezzel pedig sikerült felszámolni egy tájsebet, rehabilitálni a területet.

A Pilisi Parkerdő a VEKOP pályázat keretében, a Magyar Természetjáró Szövetséggel konzorciumban idén tovább folytatja a Nagyrét fejlesztését,

egy tematikus játszótér és egy szabadtéri fitneszpark

kialakításával. A munkálatok a héten kezdődtek el. A Nagyrét ökoturisztikai szolgáltatásainak bővítése abból a szempontból is előnyös, hogy a COVID-19 járvány kezdete óta egyre többen keresik az egészséges kikapcsolódási és sportolási lehetőségeket a Pilisi Parkerdő területén, így a Nagyréten is.

Az egykori mutatványos épületek helyén egy olyan tematikus játszótér épül, ami lehetővé teszi a kicsik számára a játszva tanulást. A játszótér berendezései környezetükbe harmonikusan illeszkedő, szobrászművészek által készített színvonalas művészi alkotások, melyek formájukkal és anyagukkal is felidézik erdeink őshonos állat- és növényvilágát. Az erdészházat idéző kombinált játszóvár, hintaállvány, valamint kombinált köteles mászókarendszer mellett rugós és billegő állatfigurák csábítják majd játékra a rétre érkező családok gyermekeit.

Fotó: Pilisi Parkerdő Zrt.

A Nagyrét szolgáltatásait ugyancsak tovább gazdagítja az a szabadtéri fitneszpark, amit a gyalogút mentén alakítanak ki. A 4 állomásos, 12 sporteszközt magába foglaló szabadtéri „edzőterem” szigetszerű elrendezése biztosítja a szabadidős testmozgáshoz szükséges intimitást és a természetben végzett testmozgás semmivel sem összehasonlítható élményét. A has- és hátpad mellett többek között fekvenyomó padot, kombinált bordásfalat, szörfözőt, párhuzamos korlátot, evezőgépet és dupla fekvőtámasz állványt is telepítenek a fejlesztés során

A tematikus játszótér és a fitneszpark beruházási költségei megközelítik a 30 millió forintot. A munkálatok befejezését április végére tervezik.

( Pilisi Parkerdő Zrt.)

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: