Megújul és turisztikai látványosság lesz a kelet-szlovéniai víztorony

Megújul és turisztikai látványosság lesz a horvát hátárhoz közeli, kelet-szlovéniai Brezicében található víztorony, amelynek tetején kilátót alakítanak ki – adta hírül a helyi sajtó.

A város emblematikus építménye az ország második legrégebbi víztornya. Az épület, amely Szlovénia kulturális és technikai örökségének része, a középkori városfal maradványai közelében épült 1914-ben a város vízellátó rendszerének részeként, és 1983-ig működött is.

A 46 méteres négyszögletű kupolával ellátott szerkezet három kis erkéllyel is büszkélkedik, földszintjén pedig kávézó működik. Építési terveit elveszítették a történelem során, így az építész neve is ismeretlen maradt.

A torony felújítására vonatkozó tervek nemrég zöld jelzést kaptak a város vezetésétől, a kivitelezési munkálatok 1,9 millió euróba (680 millió forint) kerülnek.

Az önkormányzat arra számít, hogy uniós vagy állami társfinanszírozást kap a projekthez, amelynek jövő októberre kellene elkészülnie.

A tervek szerint kívül-belül felújítják az épületet, és felvonóval látják el, amely a kilátóra viszi fel az érdeklődőket. A felvonó nyolc embert lesz képes szállítani és mozgássérültek is használhatják majd. A belső térben történelmi tényeket bemutató plakátok és egyéb információk lesznek megtalálhatók.

Brezice a Száva és a Krka folyók egybfolyásánál fekszik, és több nemzetközi út is keresztezi itt egymást.

A város kulturális és történelmi hagyományokban gazdag. Egyéb látványosságai egy 527 méter hosszú vashíd, amely a Száva és a Krka folyókon halad át, valamint a Posavje Múzeum, amely az egyik legnagyobb múzeum az országban.

(MTI)

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: