Iskolások és erdészek együtt gyűjtötték a szemetet a debreceni erdőben

Ahogy arról korábban írtunk, a Nyírerdő Zrt. számára komoly gondot jelent a nagy mennyiségű, erdőterületeken elhelyezett hulladék. A háztartási szeméttől kezdve, az autógumikon keresztül az építési törmelékig sok mindent hagynak a fák között az emberek, köztük a debreceni erdőben is. Ezúttal a szemétszedési akcióban az erdészekhez iskolások is csatlakoztak.

Szemétgyűjtés a debreceni nagyerdőben (Fotó: Nyírerdő Zrt.)

A KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesület hulladékgyűjtő akciót szervezett az iskolai közösségi szolgálatot teljesítő középiskolások számára. “A diákok mellett az egyesület munkatársai is csatlakoztak a kezdeményezéshez” – tájékoztat az erdőgazdaság.

Az önkéntesek a Debreceni Nagyerdőn egy csaknem 10 kilométeres szakaszon dolgoztak, hat zsák telt meg az általuk összegyűjtött hulladékkal.

 

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: