Rendőrök cipeltek le egy sérült túrázót a hegyoldalról

Bajba jutott túrázót cipeltek le a pilisvörösvári egyenruhások a hegyoldalról, akit aztán kórházba is vittek – tájékoztat a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

Egy 28 éves nő hívta a rendőröket 2021. január 2-án délután. Mint kiderült, 35 éves barátjával a Solymár-Pilisvörösvár közötti útvonalon járták a hegyeket, amikor a férfi egy megcsúszás után fájlalni kezdte a lábát.

“Először nem tűnt komolynak a sérülés, ám egy idő után kénytelenek voltak megállni és letelepedni, a férfi egy lépést sem tudott tenni szúró fájdalmai miatt. A barátnő telefonált, a rendőrök pedig GPS koordináták alapján be tudták tájolni, merre is lehetnek” – áll a rendőrségi közleményben.

Mivel gépjárművel nehézkes lett volna megközelítésük, a rendőrök a szolgálati kocsit a lehető legközelebb leparkolva hátrahagyták, majd gyalogtúrára indultak.

A férfi továbbra sem tudott lábra állni, így a segítők egymást váltva cipelték az akkor már zsibbadásra és folyamatosan erős fájdalmakra panaszkodó férfit – valószínűsíthető volt a törés. 

A közel egy kilométeres út után szolgálati kocsijukkal kórházba vitték a sérült kirándulót.

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: