Óvodáknak, idősotthonoknak adományoztak karácsonyfát az erdészek

A fenyőillat és a szépen feldíszített karácsonyfa elengedhetetlen része az ünnepi hangulatnak. Azért, hogy ebből ne maradjanak ki a régió intézményei sem, a Vérteserdő Zrt. az adventi időszakban fenyőfák adományozásával segítette – karácsony közeledtével – az adventi készülődést.

A karácsonyfákat 4 településen (Tata, Tatabánya, Baj, Oroszlány) adták át a napokban az erdőtársaság az intézményvezetőknek. Részesültek belőle – többek között – a Máltai Szeretetszolgálat tatai és tatabányai kirendeltségei, óvodák és iskolák, továbbá önkormányzatok és az általuk fenntartott intézetek, így pl. idősotthonok, hajléktalanszállók is.

“Összesen 35 darab fával járultunk hozzá a gyermekek és rászorulók meghittebb közösségi élményéhez, tettük könnyebbé az ünnepi várakozást” – írja a Vérteserdő Zrt. Az erdészek emellett jószolgálati gyűjtőakciók mellé is társultak: ilyen volt a tatai katonák kezdeményezése, melynek keretében nagycsaládosok részére juttatják el a fákat és egyéb felajánlásokat.

“Erdőgazdaságunk a társadalmi felelősségvállalás jegyében igyekszik minél több olyan kezdeményezésben részt venni, ami pozitív hatással van az emberekre. Bízunk benne, hogy ezzel a kis kedvességgel sokaknak sikerül szebbé varázsolni az ünnepeket.”

 

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: