Kirándulók, korlátozásokra kell számítani a Debreceni Nagyerdőben!

A NYÍRERDŐ Zrt. Debreceni Erdészete két erdőrészletben megkezdi a közúti és a gyalogosforgalmi közlekedést veszélyeztető fák kitermelését, összegyűjtését és elszállítását. A Lovasakadémia és a Móricz Zsigmond út közötti frekventált, nagy látogatottságú erdőtömbben számos törzs- és koronatörés, valamint az élet- és vagyonvédelmi szempontból fontos átláthatóság hiánya indokolja a beavatkozást – tájékoztatott Böszörményi Bence, a Debreceni Erdészet megbízott igazgatója.

A szakemberek természetvédelmi okokból időzítették erre az időpontra a munkát. Nemcsak a veszélyes fákat, hanem egyúttal az erdei életközösséget veszélyeztető fás szárú özönnövényeket (akác, ostorfa, kései meggy) is eltávolítják.

Az erdészek a szükséges engedélyek birtokában kezdik el a fakitermelést, a Hortobágyi Nemzeti Park munkatársaival egyeztettek annak szükségességéről. A visszahagyott holt fa az élő erdőt is szolgálja: más fajok és életközösségek (nagy hőscincér, skarlátbogár, fabontó gombák, mohák, stb.) számára teremtik meg a létfeltételeket.

A Debreceni Erdészet azt kéri az erdőjáróktól, hogy a munkavégzés idején körültekintően közlekedjenek a Nagyerdőben és az ideiglenesen lezárt utakat, erdőrészeket ne látogassák!

 

(Nyírerdő Zrt.)

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: