Vadfotózást is kínáló vadaspark és drótkötélpálya is épül Zalában

Virtuális elemeket és vadfotózást is kínáló vadaspark, valamint egy több kilométeres lecsúszást biztosító erdei drótkötélpálya kialakítását készítik elő a Mura nemzeti program keretében Zalában.

Az előkészítő fázisban lévő két fejlesztést beharangozó pénteki online sajtótájékoztatón Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese úgy fogalmazott: Zala megye önálló turisztikai desztináció is lehet, a fejlesztendő aktív- és ökoturizmus, illetve a meglévő gyógyfürdők összekapcsolásával. A Mura programhoz tartozó 80 településen az elmúlt 11 hónapban összesen 15 ezer vendég mintegy 30 ezer éjszakát töltött el.

Mint kifejtette: a koronavírus-járvány időszaka különösen ráirányította a figyelmet arra, hogy Magyarország számos természeti kinccsel rendelkezik, a turisták körében felértékelődött a természetközeliség, a nemzeti parkok, a vízpartok, a kerékpározás lehetősége. A turizmus szempontjából pedig ez az az időszak, amikor fejlesztésekkel fel lehet készülni a remények szerint tavasszal újrainduló és egy-két éven belül a 2019-es szintre visszaálló vendégforgalomra.

Könnyid László kifejtette: a kormány mostanáig mintegy 700 milliárd forint támogatást nyújtott a tavasszal nagyrészt leálló turizmusipar megsegítésére bér- és járuléktámogatások, fejlesztések és hitelprogramok formájában. Ez a mintegy 2 milliárd eurónak megfelelő összeg nemzetközi összehasonlításban is komolynak számít a válság előtt a GDP 13,5 százalékát biztosító, mintegy 400 ezer embernek munkát adó ágazat számára – mondta.

A kormány a válsághelyzetben nem a megszorításokban, hanem a fejlesztésekben gondolkodik, amire egy példa, hogy a nyár folyamán 14 ezer magánszálláshely felújítására 42 milliárd forintot fordított – közölte.

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint a Mura-program 80 települése közül 43 kínál szálláshelyet, összesen 5 szálloda, 19 panzió, egy kemping és számos magánszállás formájában. Az utóbbiak közül 61 magánszálláshely 217 millió forintnál is többet fordíthatott a szobánként legfeljebb egymillió forintos felújításra – tette hozzá a turisztikai szakember.

Cseresnyés Péter országgyűlési képviselő (Fidesz), a Mura-programért felelős miniszteri biztos kifejtette: az egyik legerdősebb megyének számító Zalában olyan érintetlen természeti kincsek találhatók, amelyekben jelentős turisztikai fejlesztési lehetőségek rejlenek.

A Magyar Turisztikai Ügynökség két elképzelés kidolgozásában látott fantáziát és nyújtott hozzá anyagi forrást: egy virtuális elemekkel kiegészített és vadfotózási lehetőséget is kínáló vadaspark, továbbá egy – európai szinten valószínűleg a leghosszabb – több kilométeres erdei drótkötélpálya terveire – közölte Cseresnyés Péter.

Az MTI kérdésére hozzátette még: mindkét projekt az üzleti és a megvalósíthatósági tervek előkészítésénél tart, ezeket tavaszra döntésre alkalmas tervekké formálják. Ha az elképzelések kormányzati támogatást kapnak, az első beruházás 2022-ben fogadhat először látogatókat.

(MTI)

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: