AM: 211 településen több mint ötezer fát ültettek el az ősszel

A rendszerváltozás óta nem volt Magyarországon olyan fásítási kezdeményezés, ami annyi települést mozgatott volna meg, mint az Agrárminisztérium Településfásítási Programja – közölte Nagy István agrárminiszter. A tárcavezető elmondta: országszerte 475 településen ültetnek el összesen több mint 12 ezer sorfát az őszi és a jövő tavaszi időszakban.

A településfásítást a 2019-ben kezdődött Országfásítási Program részeként indította az agrártárca 2020 júniusában. A kezdeményezés célja kettős: egyrészt hozzájárul a 10 ezer főnél kisebb lélekszámú települések levegőminőségének, és életkörülményeinek javításához, a zöldterületek bővüléséhez, másrészt a Vidékfejlesztési Programban rendelkezésre álló, az önkormányzatok számára is elérhető erdészeti támogatásokra is felhívja a figyelmet – emlékeztetett Nagy István. A miniszter hangsúlyozta, hogy már az elindítása utáni első pillanatokban is hatalmas volt az érdeklődés a lehetőség iránt, a programban rendelkezésre álló 12 ezer sorfa néhány óra alatt gazdára talált, miközben többszörös volt a túljelentkezés a kiírásra.

Az őszi időszakban 211 településen, összesen 5499 fát ültettek el a helyi közösségek az erdészeti szakemberek közreműködésével. Ezt tavasszal újabb 6752 darab sorfa elültetése követi, 265 településen. A jellemzően 10-14 centiméter törzskörméretű, konténeres vagy földlabdás előnevelt sorfák 2-5 méter magasak. A program azonban jóval túlmutat a fák elültetésén – tette hozzá Nagy István. A faültetést a legtöbb helyen közösségi esemény részeként szervezik meg, bevonva ezzel a települések lakosságát. A kampánynak köszönhetően pedig sokszázezer emberhez jut el a program, és a támogatási lehetőségek híre – hívta fel a figyelmet az agrárminiszter.

Nagy István úgy fogalmazott: az erdők megmaradása és gyarapodása jövőnk záloga. Védelmükkel biztosítani tudjuk a biológiai sokféleség megőrzését, az ország környezeti állapotának javulását, és így az egészséges élelmiszerek előállítását. Fel kell ismernünk, hogy erdeink különleges bánásmódot, megkülönböztetett figyelmet érdemelnek. Az Agrárminisztérium célja ezért az, hogy minél többen vegyék igénybe az erdőtelepítésre elkülönített támogatásokat – húzta alá az agrártárca vezetője.

(AM Sajtóiroda, Fotók: Pelsőczy Csaba)

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: