A Börzsöny védett erdeiben terepmotoroztak, elkapták őket

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálata a Készenléti Rendőrség, az Országos Természetőr Egyesület és a Természet- és Környezetvédelmi Polgárőr Egyesület tagjainak segítségével sikeresen intézkedés alá vont két személyt, akik társaikkal a széleskörű jogszabályi tiltás  ellenére a hétvégén a Börzsöny védett erdeiben, a nemzeti park területén terepmotoroztak.

A DINPI tájékoztatása szerint ellenőrzéskor a tetten ért személyek mindig hasonló kifogásokkal élnek, mint „eltévedtünk”, „sosem jártunk még erre”, „megijedtünk azért menekültünk”.  A legutóbbi esetben is szabálysértő hozzáállást tapasztaltak a nemzeti park kollégái: a felszólítás ellenére a motorosok egy része támadólag lépett fel, míg mások menekülőre fogták – egy esetben pedig kényszerintézkedésre is szükség volt.

“Tudni kell, hogy aki a természetvédelmi őrök, mint hatósági személyek felszólításának nem tesz eleget az ugyanúgy szabálysértést követ el (2012. évi II. törvény 244 §.), mintha egy közúti ellenőrzés során nem állna meg a rendőrök erre irányuló jelzésére” – hívja fel a figyelmet az igazgatóság. 

A nemzeti park védett természeti területein az év minden hónapjában több ehhez hasonló közös szolgálat várható, így az illegális területhasználók (pl. engedély nélkül közlekedők, erdőben motorozók, quadozók) továbbra is számíthatnak intézkedésre, azt követően pedig a hatóság által kiszabott pénzbeli bírság megfizetésére. 

Fotók: Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: