A klímaváltozásról hallhattak a gyerekek a Vérteserdőnél

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma idén új időpontban, ősszel hirdette meg a Fenntarthatósági Témahetet. A témahét kiemelt témái az energia, a klímaváltozás és az egészségnevelés. 

A témahét célja: a környezet védelme és a fenntarthatóság érdekében egyre több civil, szervezet és önkormányzat tesz lépéseket, kezdeményezéseket. Globális felmelegedés, vízhiány, csökkenő energiakészlet, klímaváltozás. Ezek a veszélyek fenyegetik Földünket, ha gyorsan nem változtatunk szemléletünkön és magatartásunkon. A szemléletváltásra a gyermekek a legfogékonyabbak, épp ezért fontos, hogy már iskolás korban megismerjék a téma fontosságát és felfigyeljenek személyes érintettségükre, hiszen kis odafigyeléssel ők is sokat tehetnek a Föld védelméért.

„A Föld üzeni: Ébresztő! Élj ökosan!” – kezdi Áder János köztársasági elnök a 2020-as Fenntarthatósági Témahét online nyitóbeszédét, mely ezúttal a klímaváltozás jelenségét járta körbe. Az előző évekhez hasonlóan, a Vérteserdő Zrt. is örömmel csatlakozott a témahéthez.

“Míg korábban iskolai előadásokon, rendhagyó természetismeret órákon vettek részt kollégáink, idén – részben a vírushelyzetnek köszönhetően – az iskola falai közül kiszakadva, erdei környezetben várták a csoportokat” – írja az erdőgazdaság.

Az Agostyáni Arborétumban sétálva, Rozmann Hajnalka, arborétum-vezető, a biodiverzitást szemléltette, a Malomerdő tanösvényen Varga Csilla a Vajda János Erdészeti Erdei Iskola vezetője beszélt a természeti értékek megőrzéséről, a Turul parkerdőben pedig Göde Tamás fővadász mesélt a fenntartható vadgazdálkodásról, valamint a fáról, mint megújuló energiaforrásról. Az erdőtervezési osztály kollégái idén az erdőtelepítés és fenntartható erdőgazdálkodás témaköréből kiragadva, az örökerdőről készültek előadással.

Vérteserdő Zrt.

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: