ITM: az idén Pest megyében települ a legnagyobb új erdő

Az idén Pest megyében települ a legnagyobb területű új erdő – mondta Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

Az Agrárminisztérium (AM), valamint az ITM együttműködésével 2020 őszén induló programjában több mint 3 millió facsemete elültetésével mintegy 650 hektár új erdőt hoznak létre.

Kaderják Péter elmondta: 2 milliárd forintot fordítanak arra, hogy már idén megkezdődjön szerte az országban az új kiserdők telepítése.

Minden megyében az újszülöttek arányában indul a telepítés. Minden megszületett gyermek után 10 facsemetét ültetnek, így az idén várható 100 ezer gyermekszületés, egymillió fa ültetését jelenti – közölte.

Az államtitkár kitért arra is, hogy az erdők telepítése egyebek mellett segíti az alkalmazkodást a kedvezőtlen szélsőséges időjáráshoz.

(MTI)

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: