Kirándulók, ilyen idő várható a héten!

A jövő héten egyre többször süt majd ki a nap, de kezdetben néhol még elkélhet az esernyő – írja az Időkép.

Hétfőn gyakran megnövekedhet felettünk a felhőzet, de azért napos időszakokra is számíthatunk. Csak kevés helyen alakulhat ki egy-egy futó zápor, az ég is csak elvétve dörrenhet meg. Az esti óráktól viszont a Dunántúlon többfelé előfordulhat átmenetileg kisebb eső, egy-egy zápor. Hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Az északi-északnyugati szelet helyenként élénk lökések kísérhetik. A legmelegebb órákban 24-31 fokot mérhetünk, nyugaton számíthatunk az alacsonyabb, délkeleten a legmagasabb értékekre.

Kedden már többfelé süthet ki hosszabb időre a nap, de kezdetben délen, délkeleten, majd napközben keleten elszórtan átmeneti eső, zápor, néhol zivatar is kialakulhat. Az élénk, helyenként erős északnyugati szélben 25 és 31 fok közötti maximumokra van kilátás, ismét délkeleten lehet a legmelegebb.

Szerdán sok napsütésre, csapadékmentes időre számíthatunk, elsősorban fátyolfelhők szűrhetik majd a napfényt. A szél délire, délnyugatira fordul, mely többfelé lehet élénk, néhol erős, melynek hatására pár fokkal melegebb levegő áramlik térségünkbe. A csúcshőmérséklet 26 és 32 fok között alakul.

Csütörtökön egy gyenge hidegfront érkezhet északnyugatira forduló széllel, pár fokos lehűléssel, viszont számottevő csapadék nem valószínű, ellenben sokfelé számíthatunk hosszabb napos időszakokra.

(Időkép)

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: