Több mint hatszáz fát ültetnek a zöldebb Kecskemétért

A KECSKEMÉTI TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft. fennállásána huszonötödik évfordulója alkalmából hirdetett fásítási akciót „Ültess fát! Tegyük zöldebbé Kecskemétet!” címmel.

A cég a fásítási programot a város vezetésével egyeztetve – Kecskemét alapításának 651. évfordulójáról is megemlékezve -, összesen 651 facsemetét adományoz az akcióba bekapcsolódó magánszemélyeknek, civil szervezeteknek és intézményeknek – mondta el a sajtótájékoztatón Horváth Attila, a KECSKEMÉTI TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója.

Kezdeményezésük célja, hogy a most elültetett fák évtizedeken át velünk maradjanak, zöldebbé és egészségesebbé téve környezetünket. Az akció különlegessége, hogy a csemete adományozásáról oklevél készül. Ennek aláírásával a program résztvevői felelősséget vállalnak a rájuk bízott növényekért, egyúttal vállalják, hogy a facsemetét megfelelő módon elültetik és gondoskodnak róla.

A cég nyomon követi a növények életútját. Az elültetett facsemetéről, a fejlődő fáról minden évben fotót kell küldeniük az „örökbefogadóknak”. A szervezők az akcióhoz kapcsolódó applikáción jelenítik meg a képeket, így a 651 fa gyarapodása mindenki számára megtekinthető lesz. Az akciót a Juniperus Parkerdészet szakmai közreműködésével bonyolítják le.

– Az akció során hat fafajta, korai juhar, keskenylevelű kőris, kis levelű hárs, nyír, díszkörte és díszbirs, kerül kiültetésre – fűzte hozzá Bekőné Polner Katalin, a KEFAG Zrt. Juniperus Parkerdészet erdészeti igazgatója.

Csemetéket, az időjárás függvényében, október végétől lehet átvenni a KEFAG Zrt. Juniperus Parkerdészetben. Magányszemélyek 2, a civil szervezetek 35 facsemetét igényelhetnek. Ültetési terület Kecskemét közigazgatási területe.

Regisztráció kezdete: 2020. augusztus 01.

Regisztráció és csemeteigénylés: www.termostar.hu

(baon.hu, keol.hu)

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: