Jövő nyárra megújul a nagyvázsonyi vár

Jövő nyárra megújul a nagyvázsonyi Kinizsi-vár a Nemzeti kastélyprogramnak és a Nemzeti várprogramnak köszönhetően mintegy másfél milliárd forintból. A beruházás eredményeként nőni fog a térség gazdasági vonzereje és munkahelyteremtő képessége – hangsúlyozta a fejlesztés alapkőletételi ünnepségén György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára.

Fotó: MTI/Vasvári Tamás

György István elmondta, hogy négy esztendeje indították útjára a programot, melynek eredményeként országszerte 19 kastély és 15 vár újul meg. Mint mondta, a Kinizsi-vár fejlesztésére 1 milliárd 516 millió forint uniós forrást fordítanak. A beruházásnak köszönhetően a Kinizsi-várhoz hasonlóan a megújuló várak és kastélyok történelmi helyszínként látogatóközpontokká válnak, melyek akár egész napos programot nyújtanak az érdeklődőknek – tette hozzá György István.

Felidézte: a vár építése az 1390-es években kezdődött meg eredetileg egy másik helyszínen, majd ingatlanvita következtében az eredetileg tervezett helyszín helyett Nagyvázsonyban épülhetett meg a Kinizsi-vár.

Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Az erődítmény névadója Mátyás király molnárlegényből lett parancsnoka volt, aki 1473-ban megkapta a várat a királytól – tette hozzá. Virág Zsolt, a Miniszterelnökség Nemzeti kastélyprogram és Nemzeti várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztosa arról beszélt, hogy a vár emeletein a történelmi múltat idéző kiállítási tereket alakítanak ki, melyek egész évben látogathatók lesznek.

A földszinten az egykori várgazdálkodást mutatják be, az első szinten a várnagy szobája látogatható majd, a második és harmadik emeleten Magyar Benignának, Kinizsi Pál feleségének szobája látható, a negyedik szinten a várőrség szobája tekinthető meg, a legfelső szinten pedig a 16. századi Nagyvázsonyt mutatják majd be.

MTI/Vasvári Tamás

Lesz filmvetítő terem, Kinizsi Pál életével animációkon keresztül lehet majd ismerkedni, a lovagteremben konferenciákat és múzeumpedagógiai foglalkozásokat tartanak majd. Glázer Tamás, a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (NÖF) ügyvezető igazgatója elmondta, hogy mostanra elbontották a pénztár épületét, új fogadótér, valamint árkádíves loggia-sor épül, kiépítik a vár fűtési rendszerét és megerősítik a falakat.

(MTI)

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: