Ábellel is átsuhanhatjuk a zalai erdőket a kisvasút napon

A Zalaerdő Zrt. által üzemeltetett csömödéri erdei vasút napját idén kicsit másképp tartják, mint ahogyan azt az előző években már megszokhattuk. Búsulni azonban nincs okunk, hiszen még Ábel, a gőzös is pályára fog állni, hogy a látogatók kedvére tegyen, sőt kisvasút modellt is megcsodálhatnak majd a rendezvényen résztvevők.

Az esemény két napos lesz: június 27-én, szombaton gőz- és dízelmozdonyos járattal, illetve 10.30 és 13 óra között kisvasút modellel várja a Zalaerdő Zrt. az érdeklődőket, június 28-án vasárnap dízelmozdonyos járatot indítanak.

A részletes menetrend ITT érhető el>>>

Tudtad?

A Lenti és Kistolmács között közlekedő nosztalgiaszerelvényt az Erdélyből származó Ábel névre keresztelt gőzmozdony húzza. Az 1955-ben gyártott gőzöst Tamási Áron regényhőséről nevezték el, amely remek utalás arra, hogy a történet főszereplője épp úgy, ahogy a gőzmozdony, az erdélyi erdőket rótta, mielőtt Magyarországra került.

Gyertek el Ti is a kisvasút napra, hogy suhanhassatok vele!

 

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: