Kikeltek a fiókák a bekamerázott gemenci gólyafészekben

Április 29-én, reggel 9 óra körül kikelt az első fióka, a másodikat 13 órakor pillanthattuk meg. Az elmúlt években láthattuk, hogy a fiókák túlélése szempontjából mennyire fontos lehet az, hogy ne legyen túl nagy különbség a kikelési időpontok között.

A Gemenc Zrt., a Duna – Dráva Nemzeti Park, valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület együttműködésének köszönhetően 2013-tól egy fekete gólya pár életébe pillanthatnak be az érdeklődők. A rögzítővel is ellátott kamera lehetővé teszi, hogy a különleges és érdekes jeleneteket a kamerát nem folyamatosan nézők is láthassák a Gemenc Zrt. honlapján.

Ahogy azt korábban jeleztük olvasóinknak, márciusban a fekete gólya pár kidobta a fészekből a tojást. “Lehetséges, hogy a madarak valahogy felismerik a korai, terméketlen tojást, és gyorsan megszabadulnak tőle” – olvasható a Gemenc Zrt. honlapján.

Nem kellett sokat várni az újabb áldásra: március végére három tojást dédelgettek a szülők. Április 29-én pedig két fióka már meg is látta a napvilágot.

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: