Hatvan hektár új erdőt telepítettek tavaly Somogyban

A somogyi állami erdők nagy részét gondozó SEFAG Zrt. aktívan kiveszi a részét a hazai erdőterületek növelését célzó erőfeszítésekből. Tavaly hét területen összesen hatvan hektárnyi erdőt telepítettek a társaság szakemberei egykori szántókra és legelőkre.

(Fotó: Gribek Tímea, Erdeiprogramok.hu)

A kormányzat által meghirdetett országfásításiprogram célkitűzése, hogy a jelenlegi, 21% körüli erdőborítottságot 27%-ra emeljük Magyarország területén. Az erdőknek kulcsfontosságú szerepük van az emberi tevékenységkáros hatásainak ellensúlyozásában,a biológiai sokféleség megőrzésében és a megújuló nyersanyagok biztosításában. Emellett rekreációs funkciójuk is nélkülözhetetlen, erről a napsütötte hétvégéken a Kaposvár melletti desedai arborétumot és más parkerdőket felkereső kirándulók ezrei tudnának a legtöbbet mesélni.

Bár Somogy megyében az országos átlag feletti, közel egyharmados az erdőségek aránya,

a SEFAG Zrt. folyamatosan ezek bővítésén dolgozik.

A tavalyi évben több, mint hatvan hektárnyi új erdőt telepítettek a társaság szakemberei megyeszerte. Hét helyszínen, korábban szántóként, legelőként hasznosított területekre telepítettek erdőállományokat – a legtöbbet Nagyatád mellé, de jutott többek között Alsóbogátra, Somogyaszalóra, Somogyjádra és a Zselicbe. A fafajokat az őshonos növénytakaró sajátosságait, a talaj- és klímaviszonyokat figyelembe véve válogatták össze az erdészek. Az állományalkotó fafajok a cser, a kocsányos és kocsánytalan tölgy, az akác és a fekete dió. A frissen telepített erdők további gondozása során az esetlegesen fellépő károsítások miatt az elpusztult csemetéket pótolni szükséges. Ez a pótlás jellemzően valamilyen értékes elegyfafajjal történik. Jelen esetben vadgyümölcsök, ezüst hárs, juharok ültetése szerepel a tervekben:ezek egyben a növekedő erdő fajgazdagságát is hivatottak biztosítani.

A fásítási program 2020-ban is folytatódik, a részletes telepítési terveken jelenleg is dolgoznak a SEFAG Zrt. munkatársai. Az erdőgazdaságok mellett a rendelkezésre álló pályázati forrásoknak köszönhetően idén és jövőre az önkormányzatoknak is lehetőségük lesz erdőtelepítésre, így a remények szerint tovább gyorsul az erdőállományok növekedése – mindannyiunk örömére és hasznára.

Sefag Zrt.

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: