A hazai erdők világát festették meg a gemenci táborozók

Művészi vadábrázolások és tájképek születtek a Gemenc Zrt. 2019. július 22-28. között megrendezett XV. Alkotótáborában. A meghívott művészek az erdőgazdaság Karapancsa Kastély és Major épületegyüttesében és a környék ártéri erdeinek élőhelyein inspirálódtak, hogy új festmények és grafikák szülessenek.

Tizenöt képzőművész – a legfiatalabb 20, a legidősebb 88 éves volt – főleg olaj, pasztellkréta és ceruzarajz technikával készítette el alkotásait. Alapvetően vadábrázolásokat és tájképeket vetettek vászonra vagy papírra. A gemenci erdőgazdaság 1998-óta rendezi meg képzőművészeti alkotótáborát, ahol ismert hazai festő- és grafikusművészeket látnak vendégül.

Idén a halban, vadban gazdag különleges karapancsai ártéri táj szolgált témául. Az alkotótáborban átadták – a résztvevő művészek szavazatai alapján – a Gemenc Zrt. által. alapított képzőművészeti díjat. A Bartos Endre bajai szobrászművész által készített bronz plakettet ebben az évben Szurcsik János Munkácsy Mihály-díjas festőművész kapta meg.

Valaczkai Erzsébet grafikus-festőművész, a tábor főszervezője elmondta, hogy a hiteles és művészi vadábrázolások létrehozása komoly zoológiai ismereteket kívánnak meg. A kép elkészítésekor fontos, hogy az alkotónak biztos ismeretei legyenek az erdei állat anatómiájáról, életmódjáról, egyedfejlődésének jellemzőiről és mindannak az élőhelynek a jellegzetességeiről, egyediségéről, amelyben ábrázolják.

(Gemenc Zrt)

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: