Összehangolt természetvédelmi munka a Túr folyó magyarországi és romániai szakasza mentén

A Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) és a szatmárnémeti központú Erdélyi Kárpát Egyesület a Túr folyó menti védett területek természetvédelmi kezelésének megalapozását és bemutató infrastruktúrájának fejlesztését valósítja meg 643,7 ezer euró összköltségvetésű közös projektben, az Interreg V-A Románia-Magyarország program támogatásával – jelentették be a projektindító rendezvényen, a HNP hortobágyi látogatóközpontjában.

Kovács Zita, a HNP igazgatója elmondta: a határon átnyúló program a Túr folyó mentén fekvő romániai és magyarországi Natura 2000 területek természeti értékeinek hosszú távú megőrzésére és fenntartására irányul.

A projektben résztvevő két partner célul tűzte ki a folyó menti védett területek összehangolt természetvédelmi kezelésének megalapozását. Ennek érdekében a folyó Románia és Magyarország területére eső, természetvédelmi oltalom alatt álló szakaszainak és a vízgyűjtőn található, értékes vizes élőhelyeknek az ökológiai és természetvédelmi szempontú felmérését végzik el – fejtette ki.

A projekt keretében feltárják a Túr részvízgyűjtő területén lévő vizes és vízhez kötődő élőhelyeken a természetvédelmi szempontból jelentős veszélyt jelentő, idegenhonos, inváziósan terjedő fajok előfordulását is, de konkrét fajvédelmi beavatkozásokra is sor kerül, például 50 denevér odút is elhelyeznek a Túr mentén – hangzott el a projekt részleteinek ismertetésekor.

Beszámoltak arról is, hogy összehangolják a két ország mintavételi-monitorozó eljárásait, amely nélkül a védett természeti területek jó ökológiai állapot megőrzését nem tudnák megfelelően megoldani. Ezáltal lehetővé válik a Natura 2000 élőhelyek állapotának nyomon követését célzó egységes, mindkét ország területein alkalmazható monitorozó módszerek kidolgozása.

Az egységes szempontok alapján gyűjtött és kezelt biotikai (a növény- és állatfajokat feltérképező) adatok az országos kiterjedésű Természetvédelmi Információs Rendszerben (TIR) és a HNP adatbázisában is elérhetőek lesznek.

A projekt által érintett területek megőrzése és védelme mellett a program kiemelt törekvése, hogy a Túr mentén élők és a turisztikai céllal a környékre látogatók számára a térség természeti szépségeinek és élővilágának megismerését elősegítse, bemutassa, a környezeti nevelés eszközeit fejlessze. Ehhez kapcsolódóan készülnek a terület élővilágát bemutató kiadványok (poszter, szórólap, tudományos kötet), ajándéktárgyak, kihelyezett érintőképernyős információs pultok, denevérvédelmi bemutató fal, valamint okostelefon alkalmazás is.

A projekt az Interreg V-A Románia-Magyarország program keretében az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap, valamint a programban részt vevő két tagállam társfinanszírozásával valósul meg.

(MTI)

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: