Körsétány és futópálya is épül a mohácsi Szepessy parknál

Félmilliárd forintból újul meg Mohácson a 2,5 hektáros zöldfelületű Szepessy park, a környező utakat, járdákat és parkolókat is felújítják – közölte a Duna-parti város polgármestere az MTI-vel.

(Fotó: Gribek Tímea, Erdeiprogramok.hu)

Szekó József (Fidesz-KDNP) a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében megvalósuló fejlesztésekről azt mondta: a parkon belül új közvilágítási hálózatot, sétautakat, játszóteret és futópályát alakítanak ki, Mohács testvérvárosait bemutató körsétány és a zöldfelületeket gondozó öntözőrendszer épül, a balesetveszélyes fákat újakkal váltják ki.

A park szomszédságában levő forgalmas buszmegállót lebontják és helyette újat építenek – tette hozzá a város vezetője, aki kitért arra is, hogy a munkálatok már folynak.

Szekó József kiemelte, hogy a parkhoz közeli utcák, járdák és parkolók mintegy másfél hektárnyi területen kapnak új burkolatot. A szükséges közműkiváltások megtörténtek, a mélyépítési munkák folyamatban vannak, a fejlesztések a tervek szerint még ebben az évben elkészülnek – jelezte a polgármester.

(MTI)

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: