Szemműtét után ismét szabadon a macskabagoly

Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság Kőszegen működő Madárvédelmi Mentőközpontjában sokszor érkezik bejelentés út mellett talált, elgázolt madarakról. Az utak mentén elszóródott takarmányra összegyűlt rágcsálók mágnesként vonzzák a rájuk vadászó madarakat, főként a baglyokat – olvasható a nemzeti park honlapján.

 A helyszínre érkezve kiderült, hogy egy macskabagolyról van szó.

A magatehetetlen madarat a Szombathelyi Állatkórházban vizsgálták meg: “szerencsére törés nélkül megúszta, ám az ütközés következtében bal szeme megsérült, szemlencseficamot diagnosztizáltak nála”.

A baglyoknak előretekintő szemeik vannak, ezért fejlett a térlátásuk, mely fontos ahhoz, hogy a zsákmányállat elhelyezkedését pontosan be tudják azonosítani. A pórul járt madár látását műtéti beavatkozással kellett helyrehozni, hogy újra vadászni tudjon.

A műtét sikeres volt, de a sérült szemet több héten keresztül kezelni kellett. A madár teljes felépülését követően, augusztus elején térhetett vissza a természetbe.

“A macskabagoly szemműtétjét a Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpont natúrboltjában kapható egyedi támogatói képeslapok értékesítése során keletkezett bevételből finanszíroztuk. Ezúton is köszönjük azoknak, akik a képeslap megvásárlásával támogatták a Chernel-kerti madármentést! Külön köszönet illeti a Szombathelyi Állatkórház dolgozóit áldozatos munkájukért, kiemelten Dr. Varjú Gábort, aki a szemműtétet végezte” – áll a közleményben. 

(Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság)

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: