Illegális szemetelők ellen léptek fel a Pilisi Parkerdőben

Rendőrök értek tetten és állítottak elő három illegális szemetelőt Budapest IX. kerületében, amikor egy autószerelő műhely hulladékát hordták ki a Pilisi Parkerdő Zrt. kezelésében lévő, Határ út melletti erdőbe. A rendőrséget a két szervezet közötti együttműködés alapján az erdészet munkatársai értesítették, amikor napi ellenőrzésük során látták a többek között veszélyes hulladékot is tartalmazó szállítmány lerakását. A több száz kilogrammnyi kupacban a kommunális hulladék mellett autógumik és olajoshordók is voltak, amik különösen szennyezik a környezetet, és veszélyesek az erdei élővilágra.

A fővárosi erdőket érő legkomolyabb emberi terhelés az illegális hulladéklerakás. Miközben környezettudatos természetjárók egyre kevesebb szemetet hagynak maguk után az erdei pihenőhelyeken, az erdőszéli részeken sokszor ipari mennyiségben jelenik meg a kommunális szemét, vagy éppen az építési törmelék és az ipari hulladék. A helyzet különösen súlyos a főváros pesti oldalának lakott területekkel körbevett erdőtömbjeinél, ahol sokszor teherautó-számra pakolják le környezetszennyező módon a hulladékukat a környező üzemek, telephelyek és vállalkozások.

Az illegális cselekmények megakadályozásában a Pilisi Parkerdő Zrt. együttműködik az egyes megyei és a fővárosi rendőrkapitányságokkal, így az eseti bejelentések kezelése mellett rendszeresen közös akciókat is szerveznek.A IX. kerületben az erdőgazdaság maga is sokat tesz az erdők tisztántartása érdekében, a rendőri akcióval egy időben egy korábbi hajléktalan telep maradványait számolták fel az erdőgazdaság Budapesti Erdészetének munkatársai, ahonnan mintegy 160 köbméternyi hulladékot szállítottak el. A nagy mennyiségű szemét összegyűjtése, elszállítása és lerakóban történő elhelyezése több mint egymillió forintos költséget jelentett.

(police.hu, parkerdo.hu)

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: