Országszerte emberekre támadnak a medvék, de csak az álhírek szerint

A kattintásvadász álhírek jelenléte évek óta megfigyelhető a közösségi médiában. A politikai témák mellett ezek szerzői előszeretettel keltik ismert emberek halálhírét is, most pedig a medvék magyarországi jelenlétét használják ki. A legutóbbi nevetséges álhír egy Rám-szakadékban történt medvetámadásról szól, de volt hasonló Cegléden is.

“Bringásokra támadt két medve Dömösön a Rám szakadéknál! Aki mostanában kirándulni készül a környékere az inkább halassza el, míg nem kapják el a nagyvadakat.” – olvasható a legfrissebb. A hír természetesen nem igaz, ám így is meglepő sebességgel terjed az interneten. Pedig a hasonló információkat viszonylag könnyen ki lehetne szűrni már a címből és a legtöbb honlap domainnevéből is. Kérjük olvasóinkat, hogy ne osszák ezeket a hamis, megtévesztő információkat, sőt, minden esetben hívják fel a figyelmet annak megtévesztő mivoltára.

A lényeg tehát, hogy nem történt medvetámadás sem a Rám-szakadéknál, sem pedig Cegléden, és bár egyre több a medveészlelés hazánkban, a konfliktus esélye minimális. Ettől függetlenül néhány szabályt nagyon fontos betartani, amelyekről korábban is írtunk! A kirándulásokat viszont nem kell elhalasztani, lefújni, az élményekben gazdag magyar erdők biztonságosak és mindenkit várnak a következő hétvégén is. Erdei programokat ITT ajánlunk!

Ha pedig már Rám-szakadék, akkor megmutatjuk, hogy miért érdemes akár a napokban is felkeresni az egyik legnépszerűbb kirándulóhelyünket!

(Erdeiprogramok.hu)

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: