Rétisas támadt a feketególya fiókákra – Nem Tóbiásékkal történt!

Nem Tóbiásék három feketególya-fiókáját támadta meg egy rétisas. A Gemenc Zrt. finanszírozásával a Duna-Dráva Nemzeti Park, valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület együttműködésével zajló kutatási projekt keretében egy másik feketególya-pár mindennapjait is kamera figyeli, a felvételeket azonban csak rögzítik, de nem továbbítják az internetre. Ennél a fészeknél történt a rétisas támadás és a fiókák elvesztése.

Nem Tóbiás és Sára fiókái az áldozatok

Tóbiás és Sára, a két gemenci fekete gólya és három fiókája jól van, erről bárki megbizonyosodhat a Gemenc Zrt. honlapján megtekinthető élő internetes adásban. Egy másik feketególya-pár fiókái lettek az áldozatai egy rétisas támadásnak. Az eset fontos információt szolgáltat a tudósoknak, kutatóknak, ornitológusoknak, valamint az erdészeknek is.

Először sikerült dokumentálni, hogy egy rétisas ilyen módon szerzi be a táplálékát. Több közvetett jel (pl.: kifosztott fekete gólya fészekben talált sastoll) alapján eddig is feltételezték a kutatók, hogy ilyen jellegű esemény előfordulhat, azonban a teljes bizonyossághoz a mostani gemenci felvételekre volt szükség. A rétisasok általában halakkal táplálkoznak a Gemenci ártér vizes élőhelyein. A gólyafészket kifosztó középkorú, ereje teljében lévő rétisas feltehetőleg eredménytelenül próbált halászni, ezért támadta meg a feketególya-fiókákat. Közel két órán keresztül próbálta távol tartani a fészektől a betolakodót az egyik szülő, azonban a sas végül elzavarta, majd elpusztította a három fiókát.

Ezek az események hozzátartoznak a természet rendjéhez

A Gemenc Zrt. számára fontos a be nem avatkozás elve, hiszen a madarak fészkelőhelyén elhelyezett webkamera egyedülálló lehetőséget nyújt, hogy a természetet a maga valójában és zavartalanságában figyelhessék meg az érdeklődők. A webkamerákat megfigyelő szakemberek és tudósok csak szemlélői a költés sikerességének és sikertelenségének egyaránt. Ezek az események hozzátartoznak a természet rendjéhez, melybe semmiképp sem célja beavatkozni az erdőgazdaságnak.

Mindannyian hajlamosak vagyunk megszemélyesíteni és idealizálni a számunkra kedves madarakat, de ne feledjük, hogy ezek vadon élő, fokozottan védett állatok, e védelmet éppen azért élvezik, hogy fajuk a természetes életkörülmények között, esetenként emberi léptékkel mérve kegyetlennek vagy szomorúnak tűnő események által szabályozott módon maradhasson fönn.

(Gemenc Zrt.)

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: