Átadták a Pilis Bike újabb szakaszát

Vasúton is elérhetővé tette és 350 kilométeresre bővítette a Pilis Bike erdei kerékpáros útvonalhálózatot a Pilisi Parkerdő Zrt. – mondta Zambó Péter, az erdőgazdaság vezérigazgatója az új útvonal átadásán pénteken Kesztölcön.

Révész Máriusz Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos példaértékűnek nevezte az erdészet, a kesztölci és a piliscsévi önkormányzat, valamint a helyi civil szervezetek együttműködését.

A Palócföldtől a Dunakanyarig vezető egyik útvonal végpontját is Kesztölcön alakították ki.
Völner Pál (Fidesz-KDNP), a térség országgyűlési képviselője elmondta, az új kiindulópontok hídként kapcsolják össze az egymás melletti turisztikai látványosságokat és magukat a településeket. Mindez a térség idegenforgalmában is komoly fejlődési lehetőséget jelent.

A családok, túra-kerékpárosok, és kerékpáros sportolók számára egyaránt jó lehetőségeket kínáló szakaszok eléréséhez új “Parkolj + Bringázz!” parkolóhelyet is kialakítottak Kesztölcön, így 10-re nőtt a hálózatba kapcsolt autós megállók száma.

Az erdei kerékpáros túraútvonalakhoz Piliscsaba-Klotildligeten és Piliscséven alakítottak ki vasúti megállóhelyről induló csatlakozási pontot. Mivel mindkét vonalon kerékpárral is lehet utazni, csökkenthető az erdőket érő környezetszennyezés.

A hálózat részét képezik a terepen elhelyezett térképes információs táblák, amelyeken összesen 34, különböző nehézségű túrát javasolnak az erdészek. A táblákon felhívják a figyelmet az erdei kerékpározás szabályaira. Az útvonalak szabadon variálhatók, de aki először indul a térségbe kerékpározni, azok számára könnyebbség a szakemberek által összeállított túrák bejárása.

(MTI nyomán)

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: