Hamarosan itt a tiszavirágzás a Fekete-Körösnél!

Hamarosan elérkezik a tiszavirágok rajzásának ideje, ezért a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szakvezetéses rajzás-megfigyelésre várja az érdeklődőket június 9-én, a Fekete-Körösnél. Az időpont a vízállás és az időjárás függvényében változhat.

A tiszavirág Európa legnagyobb testű kérészféléje, rajzása a Körösökön is jellemző. A jelenség az alkonyati órákban éri el a csúcspontját, amikor több tíz- vagy akár százezres nagyságrendben röpködnek a víz felett a tiszavirágok.

Nemcsak maga a nászrepülés látványos hanem az is, ahogyan szinte az összes folyóvízi hal és a környéken élő madarak is igyekeznek minél többet zsákmányolni a nász után vízre hulló kérészekből. Ilyenkor mozgalmas csak igazán az élet a folyó felett! 

“Az elmúlt évben a Fekete-Körösön június 8-10. között volt a fő rajzás, ezért is választottuk idén a közös túra időpontjául június 9-et. Ez azonban nem fix dátum, a rajzás ugyanis nagyban függ az időjárástól és a vízállástól, így akár már június első napjaiban is násztáncba kezdhetnek a tiszavirágok” – olvasható a nemzeti park közleményében.

Éppen ezért a szervezők kérik, hogy a túrára előzetesen jelentkezzenek be Tóth Imre természetvédelmi őrkerület-vezetőnél a +3630-6450613-as telefonszámon vagy az imre.toth@kmnp.hu email-címen. A találkozó helyszíne a sarkadi MOL-benzinkút, tervezett időpontja 18.00 óra. Részvételi díj: 500 Ft/fő.

(Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság)

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: