Figyelem! Tűzgyújtási tilalmat rendeltek el két megyében

Tűzgyújtási tilalom lépett érvénybe Bács-Kiskun és Csongrád megyében, mert az átlagosnál melegebb időjárás miatt már májusban megkezdődött a nyári erdőtűzszezon – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-vel.

A közleményben azt írták, a tűzgyújtási tilalom idején tilos a tűzgyújtás a kijelölt tűzrakóhelyeken, valamint az erdők és fásítások határától számított kétszáz méteres körzetben lévő külterületi ingatlanokon. Az erdőben túrázók viszont az erdőtörvény alapján fokozott óvatossággal használhatnak gázégőfejet és zárt tűzterű sütő-, főző-, melegítőeszközt.

Hozzátették, a tilalom idején a két megyében lehetőleg a nem érintett belterületi ingatlanokon se rakjanak tábortüzet, mert a felszálló izzó parazsat a szél több száz méterre repítheti, hamuvá változtatva a környékbeli erdőket.

A Nébih arra kéri a lakosságot, hogy inkább elektromos grillsütőket használjanak, vagy ha szükséges, akkor minél kisebb tüzet gyújtsanak a kertjükben.

Kitértek arra is, hogy a dohányzók minden esetben használják a hamutartót, mert az eldobott cigarettacsikk percek alatt képes meggyújtani a kiszáradt aljnövényzetet.

Hangsúlyozták, hogy a magyarországi erdőtüzek 99 százaléka emberi mulasztás következménye, emellett a tűz sokszor a szomszédos területekről terjed át az erdőre, így mindenhol fontos az elővigyázatosság.

Az aktuális tűzgyújtási tilalomról, valamint a hasznos tudnivalókról a Nébih Firelife erdőtűz-megelőzési programjának honlapján, a www.erdotuz.hu oldalon lehet tájékozódni.

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: