Közel egy tonnásra halmozódott gólyafészket bontottak meg Lőrinciben

A községi könyvár szomszédságában álló, önkormányzati tulajdonú lévő, használaton kívüli víztornyon legalább 20 éve fészkel a fehér gólya. Az évek alatt hatalmas mennyiségű fészekanyag halmozódott fel a magasban.

A mintegy 2 méter magas, közel 1 tonnára becsült fészek esetében félő volt, hogy egy erősebb viharban a fészek, esetleg a víztoronnyal együtt leborul, emberéletet is veszélyeztetve.

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei a Heves-megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Hatvani Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság munkatársainak segítségével kosaras emelőből végezték a fészek visszabontását mintegy 18 méteres magasságban.

“A munkát a – 5 Celsius fokos hideg is nehezítette, ami miatt a fészekanyag összefagyott. A karbantartás során a fiókákra esetleg veszélyt jelentő műanyagokat, bálamadzagokat is igyekeztünk eltávolítani” – áll a nemzeti park közleményében. 

Kapcsolódó cikkek:

Kikelt a fióka a rétisas fészekben – A madaraknak január 29-én lett meg az első tojása, majd februárban már három tojáson kotlottak. Végül csak egy maradt épségben, a fióka március 10-én reggel kelt ki. Kövesd élőben!
Tovább olvasom>>>

Megérkezett Tóbiás, a fekete gólya – Idén is elsőként érkezett haza Afrikából Tóbiás, a fekete gólya. Less be a gemenci fészekbe!
Tovább olvasom>>>

(Urbán László, Bükki Nemzeti Park Igazgatóság)

Erdei Programok

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: