Hószállingózás is várható a hétvégén – Erdei programokat ajánlunk

Romantikus erdei vasutazás, madárgyűrűzés, távcsöves bemutató. Többek között ezeket a programokat ajánljuk az élményekben gazdag magyar erdőkből a hétvégére. A szervezett programokon túl persze egyénileg is bevethetjük magunkat az erdőbe, azonban érdemes időjárásnak megfelelően öltözni, hiszen hószállingózás, havas eső is várható a következő napokban.

Kisebb havazás is lesz a hétvégén

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint pénteken északnyugat felől növekszik, vastagszik, majd estefelé szakadozik a felhőzet, délelőtt néhol délen lehetnek gyengébben felhős körzetek. A reggeli óráktól több helyen valószínű kisebb csapadék; északkeleten hó, délen eső, közte vegyesen. Kezdetben helyenként megélénkül a délnyugati szél, majd mérsékelt lesz a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 0 és -5 fok között alakul, de a gyengébben felhős, havas tájakon -5 fok alá hűlhet a levegő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között valószínű.

Szombat reggelre több helyen alacsonyszintű rétegfelhőzet, illetve köd képződhet, ami néhol tartósan megmaradhat. Napközben nyugat felől vastagodó, növekvő felhőzetre számíthatunk, inkább csak rövid időre süthet ki a nap. Helyenként hószállingózás, szitálás, estétől a Dunántúlon már havazás, havas eső is kialakulhat. Többnyire mérsékelt marad a keleti, délkeleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és -5 fok között alakul, de a hosszabb ideig derült, havas tájakon -5 fok alá hűlhet a levegő. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 2 és 7 fok között, a tartósan ködös helyeken 0 fok körül várható.

Az országos előrejelzés szerint éjjel borult időre számíthatunk több helyen kisebb havazással, majd vasárnap napközben csökken a felhőzet, és hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, és már legfeljebb néhol fordulhat elő hózápor. Az északi, északkeleti szelet erős széllökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és -4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között várható.

Erdei programok a következő napokban

Téli regék a természetről – Ismeretterjesztő előadás a Körösvölgyi Látogatóközpontban
2018-02-16 – Helyszín: Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark
Bővebben

Hozd el a távcsöved a Zselici Csillagparkba!
2018-02-16 – Helyszín: Zselici Csillagpark
Bővebben

Romantika Expressz Királyréti Erdei Vasúton
2018-02-17 – Helyszín: Királyréti Erdei Vasút
Bővebben

Valentin napi utazás a csömödéri erdei vasúttal
2018-02-17 – Helyszín: Csömödéri Állami Erdei Vasút
Bővebben

Farsangolás a mesztegnyői erdei vasúttal
2018-02-17 – Helyszín: Mesztegnyői Erdei Vasút
Bővebben

Madárgyűrűzés Királyréten
2018-02-17 – Helyszín: Királyréti Erdei Iskola és Látogatóközpont
Bővebben

Téli fotósvonat Pálházán
2018-02-17 – Helyszín: Pálházi Állami Erdei Vasút
Bővebben

Télbúcsúztató a Zsuzsi Erdei Vasúttal
2018-02-17 – Helyszín: Zsuzsi Erdei Vasút Debrecen
Bővebben

Szerelmes állatok napja a Budakeszi Vadasparkban
2018-02-17 – Helyszín: Budakeszi Vadaspark
Bővebben

Téli vadetetés Sasréten
2018-02-17 – Helyszín: Almamelléki Kisvasút
Bővebben

Szerelmes állatok napja a Budakeszi Vadasparkban
2018-02-17 – Helyszín: Budakeszi Vadaspark
Bővebben

A vadaspark télen – Gyalogtúra Szolnokon
2018-02-17 – Helyszín: 
Bővebben

Minden madár társat választ – Túra Kőszegen
2018-02-18 – Helyszín: 
Bővebben

Varsababa túra a Madárdal tanösvényen
2018-02-24 – Helyszín: Dinnyés
Bővebben

Madárgyűrűzés a pilisszentiváni Jági-tónál
2018-02-24 – Helyszín: Villa Negra
Bővebben

Vadvirág túra a Duna-mentén
2018-02-24 – Helyszín: 
Bővebben

Tavaszköszöntő a Bagolyvár Vadasparkban
2018-02-24 – Helyszín: Bagolyvár Vadaspark
Bővebben

Téltemető túra a Sziágyi Erdészeti Erdei Iskolánál
2018-02-28 – Helyszín: Sziágyi Erdészeti Erdei Iskola
Bővebben

Medvehagyma túra Sasréten
2018-03-11 – Helyszín: Almamelléki Kisvasút
Bővebben

 

(Erdeiprogramok.hu)

Erdei Programok

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: