Szokatlanul korán, de kihajtott a medvehagyma Somogyban

Kihajtott a tavasz első gyógynövénye, a medvehagyma. Az enyhe tél miatt bő egy hónappal korábban jelent meg a somogyi erdőkben. A sonline.hu összeállítása.

Kosárral a kezében érkezett a zselici erdőbe hétfőn reggel Fodor István. – Ilyen korán még sose szedtem medvehagymát – mondta el a gyógynövénygyűjtő, aki azt is tudja, az állami erdőben saját felhasználásra szabadon lehet gyűjteni, de maximum két kiló szedhető naponta. – Ilyenkor a legjobb, még finom gyenge, csak úgy árad belőle a hagymaillat – tette hozzá Fodor István. – Reggel rántottát készítettem belőle, ebédre meg főzelék lesz.

Több somogyi étteremben, cukrászdában évek óta használják különböző ételek ízesítéséhez a medvehagymát. Készül belőle pogácsa, de volt már példa arra is, hogy csokoládés szuflét ízesítettek vele.
– Az idei télen nem volt a növényeknek igazi nyugalmi állapota az enyhe idő miatt, a nedvkeringésük nem állt meg, lépten-nyomon találkozunk nyíló tavaszi virágokkal – mondta el Tóth István. A növényvédelmi szakmérnök szerint legalább egy hónappal korábban jelent meg a medvehagyma is, ugyanis március végén, április elején van igazi szezonja.

– A medvehagyma levelei könnyen összetéveszthetőek a gyöngyvirággal – figyelmeztetett Tóth István. – Szerencsére ilyenkor még kicsi az esélye a tévedésnek, hiszen az  utóbbi jóval később hajt. Később azonban mindkettő megtalálható egyszerre az erdőben.
Heszberger Edina szerint a sokoldalú növénynek számos jótékony hatása van. –  Vérnyomás- és vérzsírcsökkentő hatása ismert, C-vitamin-tartalmának köszönhetően pedig javítja a szervezet ellenálló képességét – mondta el a dietetikus. – Továbbá van bélfertőtlenítő tulajdonsága is. Ugyanakkor a népi megfigyelések szerint a hagyma külsődleges használata – például borogatásként vagy lemosásként – jótékony hatású lehet egyes gombás fertőzések kezelésében is.

A medvehagyma gyűjtésének szabályai

Ha valaki magánerdőben akar medvehagymát gyűjteni, ahhoz engedélyt kell kérnie. Ha máshol gyűjtik, ám árusítási célból, arra is kizárólag az erdő kezelőjének vagy tulajdonosának engedélyével van lehetőség. A gyűjtött medvehagyma élelmiszernek minősül, így az általános jelölési, nyomon követési követelmények vonatkoznak rá. Ennek megfelelően fel kell tüntetni a gyűjtő vagy a forgalmazó nevét és címét, az áru megnevezését, a származási országát és valamilyen, a tétel azonosítására alkalmas adatot.

(sonline.hu)

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: