A kiskunmajsai értéktár közel száz tétele közül a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság bodoglári tartós szegfű tanösvénye is bekerült Bács-Kiskun megye büszkeségei közé.
– Nagy örömünkre, a Kiskunmajsai Települési Értéktár Bizottság javaslata alapján a „Tartós szegfű tanösvény”, valamint a Mayossa Hagyományőrző Egyesület és a Lurkó Tánctábor is bekerültek a Bács-Kiskun Megyei Értéktárba – számolt be Rávai Mónika, Kiskunmajsa alpolgármestere a január 26-án rendezett sajtótájékoztatón.
A tartós szegfű Európa egyik legritkább vadon élő virága. A világon kizárólag a Duna-Tisza közén él, a Homokhátság borókás-, vagy galagonyás-nyáras ligetekkel tagolt nyílt homokpuszta gyepjeiben fordul elő. A növényt bemutató, Bodoglár határában található tanösvény kedvelt kirándulóhellyé vált az elmúlt években.
A tanösvény a Soltvadkert-Kiskunmajsa közötti úton, Tázlár és Bodoglár települések között lehet megközelíteni, a 16,3 km szelvénynél a táblával megjelölt földútnál kell letérni.
Aki szeretné szakvezetéssel megtekinteni, az jelentkezhet a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság 2018. június 9-én tartandó túrájára, ahol a helyi természetvédelmi őr kalauzolásával ismerheti meg ezt a különleges, fokozottan védett szegfűfélét.
A túráról információ és jelentkezés: Somogyi István, +36 30 4884 534
Találkozó: 2018. június 9., 9:00 óra, a tanösvény pallósora előtti pihenőhelyen.
Részvételi díj: felnőtt 900 Ft, diák- és nyugdíjas 600 Ft, családi 2000 Ft.
A Bács-Kiskun Megyei Értéktár „Természeti környezet” kategóriájába legutóbb a délvidéki földikutya került be 2016 végén. Nem is véletlenül, hiszen ez a kritikusan veszélyeztetett rágcsáló a Kárpát-medence bennszülött faja, a szerbiai Vajdaságon és Magyarországon kívül máshol nem fordul elő. Ezen belül is az állatok kétharmada Bács-Kiskun megyében él, a legtöbb Baja közelében, ahol tavaly természetvédelmi területté minősítették az élőhelyüket. A földikutyának emellett idén, azaz 2018-ban az Év Emlőse címet is megítélték.
(Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság)