Új, védett őszirózsát találtak a Kiskunsági Nemzeti Parkban

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság körülbelül 8 000 tő védett réti őszirózsát talált idén a Böddi-szék szomszédságában lévő, egykor a Böddi-székkel egységes szikes vizes területet alkotó Maka-széken. Egy botanikai felmérés során kiderült, hogy a Dunatetétlen melletti területen a szikeseken jellemző őszi virágmezőt nem csak a szokásos sziki őszirózsa, hanem valójában három őszirózsa faj alkotja: a nagyobb termetű, védett réti őszirózsa, a hasonló, de kisebb sziki őszirózsa, és a napsárga virágú aranyfürt, amely ugyanehhez a nemzetséghez, azaz az őszirózsákhoz tartozó növényfaj.

A védett réti őszirózsát eddig még nem írták le a területről, most azonban egyszerre több ezres állományt találtak. A Maka-szék szikes rétjein és a magasabban fekvő hátakon már korábban is észlelték, hogy eltérő a növényzet, mint a környékbeli szikesek, például a Böddi-szék belsejében.

A talajt a Maka-széki szikeseken változatosabb sófélék szikesítik és kevésbé lúgos, mint a székek belsejében, így például a Böddi-szék partvonalán. A Maka-széket behálózó szikes kis erecskék, a szikerek között kisebb magaslatok, hátak vonulata helyezkedik el, ahol a talaj löszös, csak a mélyebb rétegekben mutatkozik só. A réti őszirózsa a magasabb fekvésű hátakon, a sziki őszirózsa pedig a szikeres részeken volt tömeges, míg a harmadik őszirózsaféle, az aranyfürt jellemzően a két rokon őszirózsa között az átmeneti területen helyezkedett el. A réti őszirózsa igazi sztyepp-növényfaj, jelenléte alapján az ökológusok sziki tölgyesek előfordulását valószínűsítik e területen, hiszen valamikor azok tisztásai voltak jellemző élőhelyei.

Hogy miért pont most jelent meg tömegesen a védett réti őszirózsa, arra az lehet a magyarázat, hogy a kaszálásból kihagyott területrész idén épp a réti őszirózsa élőhelyére esett, így a háborítatlan gyepterületen a korábban rendszeresen lekaszált növények most nagyobb tömegben kifejlődhettek.

„Ezért fontos az az eljárás, amit mozaikos élőhelykezelésnek hívunk” – mondta Mile Orsolya, a Böddi-széken zajló Life Nature természetvédelmi program botanikusa. „Ahhoz, hogy a szikes puszták eredeti, rendkívül változatos és sokszínű élővilágát fenntarthassuk, változatos területhasználati módszereket kell bevetnünk. Ugyanazon területrészeken bizonyos időközönként színesíteni kell a kezelés módját: a legelő állatfajok változatossága, a kaszálási időpontok széthúzása, vagy az érintetlenül hagyott területrészek kisakkozása nagy kihívás a gazdálkodás számára, ám nagyon sok előnnyel jár a terület élővilága számára.”

A Kiskunság szívében, Kecskeméttől körülbelül 60 km-re található székek, a Zab-szék, Kelemen-szék, Böddi-szék és szomszédja, a Maka-szék természetvédelmi szempontból nagyon értékes területek, mivel ilyen jellegű élőhelyek Európában már szinte kizárólag a Kárpát-medencében fordulnak elő.

Az utóbbi évtizedekben kedvezőtlen folyamatok mentek végbe a szikes élőhelyeken. Az ötvenes-hatvanas években zajló csatornázás, és a megszűnő külterjes állattartás következményeként a szikes tómedreket, réteket és mélyületeket sok helyen elborította a nádas-zsiókás mocsári növényzet. A Kiskunsági Nemzeti Park munkatársai ezért mindent megtesznek, hogy a kedvezőtlen folyamatot visszafordítsák.  A Böddi-széken a közeljövőben áthelyezik a tómedret kettészelő csatornaszakaszt, és mozaikos élőhelykezeléssel helyreállítják az eredeti tájat és a szikesek változatos, sokszínű élővilágát.

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság vezetésével folytatott „Pannon szikes vízi élőhelyek helyreállítása a Kiskunságban” című LIFE Nature projektet az Európai Unió természetvédelmi alapja finanszírozza.

További információ a projektről>>>

(Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság)

erdeiprogramok_header

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: