Hat szobával, 22 vendégnek biztosít szállást – Átadták a pazsagi kulcsosházat

A Bejárható Magyarország kormányzati program keretében már a 160. erdei szálláshelyet adták át. A pazsagi turistaház 190 millió forintból készült el.

A Bejárható Magyarország kormányzati program 160. erdei szálláshelyének átadásán a földművelésügyi miniszter azt mondta: az erdei szálláshelyek hálózata lehetővé teszi már szinte az egész ország bejárását. Fazekas Sándor közölte: a magyar erdő olyan érték és kincs, amelyet nemcsak őrizni kell, hanem meg is mutatni a magyar embereknek.

Jung László, az Egererdő Erdészeti Zrt. vezérigazgatója ismertette, hogy a cég 72 ezer hektár állami vagyon kezeléséért felelős, és feladataik közé tartozik a gazdálkodás és a védelem mellett a közjóléti tevékenység is. Ezek között említette túraútvonalak, arborétumok létesítését és fenntartását, nyílt napok szervezését, szálláshelyek felújítását és újak kialakítását.

A 190 millió forintból, önerőből megépített pazsagi kulcsosház átadásával egy 2010-ben indult, 1,6 milliárd forintos közjóléti program zárásához érkeztek. Ez azonban nem a végállomás, mert a középtávú terveikben egy újabb, 1,8 milliárd forintos program szerepel – mondta a vezérigazgató.

Vasas Csaba, Bükkzsérc polgármestere arról beszélt, hogy a külterületükön álló turistaházzal falujuk gazdagodott. Jelezte azt is, hogy a kormányzatnak köszönhetően hamarosan megépül a Mezőkövesd-Bükkzsérc kerékpárút, a Bükk déli irányból így falujukon keresztül jól megközelíthető lesz.

A turistaház jellegzetessége, hogy egy erdőtömb belsejében, térerőmentes területen fekszik. Vízellátását forrás biztosítja, áramot áramfejlesztővel nyernek. A turistaház hat szobájában 22 vendég szállhat meg.

(MTI)

erdeiprogramok_header

 

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: