Igazi kiránduló idő lesz a hétvégén – Erdei programokat ajánlunk!

Szeptember utolsó, s október első napján a változó felhőzet mellett a legtöbb helyen több órára is kisüt majd a nap, így semmi sem akadályozhat meg abban, hogy bakancsot húzzunk, és bevessük magunkat az erdőbe. A héten befejeződtek a munkálatok a nyíregyházi szabadidő komplexumnál és az Almamelléki Erdei Kisvasútnál, s a Pákozd-Sukorói Arborétumban már vadaspark is várja a gyerekeket. Érdemes a soproni Roth Gyula Emlékerdőt is végigjárni, ahol tanösvényt avattak a napokban. Ha pedig a felújított, átadott erdei létesítmények felkeresésén túl még marad időnk, érdemes válogatni a szervezett programok közül is: többek között madárgyűrűzéssel, erdésznappal, túrával várnak ezen a hétvégén is az élményekben gazdag magyar erdők. 

osz_meleg

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint pénteken a változó felhőzet mellett a legtöbb helyen több órára kisüt a nap, északkeleten számíthatunk kevesebb felhőre. Csapadék nem valószínű. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A hőmérséklet délután 16 és 20 fok között várható. Késő estére 7 és 14 fok közé hűl le a levegő.

Szombaton változóan felhős lesz az ég, többórás napsütés várható. Csapadék nem lesz. A változó irányú szél gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 10 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 fok körül alakul

Az országos előrejelzés szerint vasárnap gyengén felhős – keleten inkább derült – idő várható sok napsütéssel. Csapadék nem lesz. A változó irányú szél gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 20 fok között alakul.

Erdei programok a következő napokban:

Éjszakai kalandtúrák a Budakeszi Vadasparkban
2017-09-29 – Helyszín: Budakeszi Vadaspark
Bővebben

VI. Mátrai Erdészeti Nyílt Nap és Kisvasutak Napja
2017-09-29 – Helyszín:
Bővebben

Nefag Zrt.: Erdei Titkok Tárháza a Kutatók Éjszakáján
2017-09-29 – Helyszín: Erdei Művelődési Ház és Iskola
Bővebben

Gombák erdőn és mezőn – Előadás Pécsett
2017-09-29 – Helyszín: Pintér-kert Arborétum
Bővebben

Bogyiszlói vándorló fák – Kiállítás Szaporcán
2017-09-29 – Helyszín: Ős-Dráva Látogatóközpont
Bővebben

Vadászkürt Expressz Andókútra
2017-09-30 – Helyszín: Lillafüredi Állami Erdei Vasút
Bővebben

Ültessünk díszfákat! Szakmai előadás és vásár a Tiszaigari Arborétumban
2017-09-30 – Helyszín: Tiszaigari Arborétum
Bővebben

„Hegyről le, völgynek föl” – Sas-hegyről a Svábhegyre
2017-09-30 – Helyszín: Sas-hegyi Látogatóközpont
Bővebben

Szent Mihály-napi behajtás Dinnyésen
2017-09-30 – Helyszín: Dinnyés
Bővebben

NYÍRERDŐ Nap Nyíregyházán
2017-09-30 – Helyszín:
Bővebben

A népmese napja a Sziágyi Erdészeti Erdei Iskolában
2017-09-30 – Helyszín: Sziágyi Erdészeti Erdei Iskola
Bővebben

Európai Madármegfigyelő Napok a Biharugrai-halastavakon
2017-09-30 – Helyszín: Bihari Madárvárta
Bővebben

Szent Mihály-napi vigasságok a Pusztai Állatparkban
2017-09-30 – Helyszín: Pusztai Állatpark
Bővebben

IV. Erdésznap a Csácsbozsoki Arborétumban
2017-09-30 – Helyszín: Csácsbozsoki Arborétum
Bővebben

A Pákozd-Sukorói Arborétum és Vadaspark bemutatása gyakorló pedagógusok számára
2017-10-02 – Helyszín: Pákozd-Sukorói Arborétum
Bővebben

Természetfotó kiállítás a Tiszaigari Arborétumban
2017-10-02 – Helyszín: Tiszaigari Arborétum
Bővebben

„Erdőország ezer kincse” – óvodai és iskolai foglalkozások Szolnokon
2017-10-02 – Helyszín: Erdei Művelődési Ház és Iskola
Bővebben

Erdei Manó Napok Kaszón
2017-10-02 – Helyszín: Kaszói Vadász Göri Erdei Iskola
Bővebben

Erdők Hete a Mesztegnyői Állami Erdei Vasúttal (iskolásoknak)
2017-10-03 – Helyszín: Mesztegnyői Erdei Vasút
Bővebben

Erdők Hete a Zselici Csillagparkban (iskolás, óvodás)
2017-10-03 – Helyszín: Zselici Csillagpark
Bővebben

Szakvezetés a Pákozd-Sukoró Arborétum és Vadasparkban
2017-10-03 – Helyszín: Pákozd-Sukorói Arborétum
Bővebben

Kerekerdő két keréken – Kerékpáros túra a Széchenyi Parkerdőben
2017-10-03 – Helyszín: Széchenyi Parkerdő
Bővebben

Erdők Hete: Diósi „csemeték”
2017-10-03 – Helyszín:
Bővebben

Látványetetések az Állatok Világnapján a Körösvölgyi Állatparkban
2017-10-04 – Helyszín: Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark
Bővebben

Állatok Világnapja Felsőtárkányban
2017-10-04 – Helyszín: Nyugati Kapu Oktató- és Látogatóközpont
Bővebben

Állatok Világnapja: Látványetetések a Körösvölgyi Állatarkban
2017-10-04 – Helyszín: Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark
Bővebben

Erdők Hete rendezvény a Deseda Kalanderdőben
2017-10-05 – Helyszín: Deseda Kalanderdő (SEFAG Zrt. Kaposvári Erdészet)
Bővebben

Kisvonatozással egybekötött kincskeresés Almamelléken (iskolás)
2017-10-05 – Helyszín: Almamelléki Kisvasút
Bővebben

Te is tegyél a Tiszaigari Arborétumért!
2017-10-05 – Helyszín: Tiszaigari Arborétum
Bővebben

Erdők Hete: a Kelebiai Parkerdő tanösvényen az erdésznővel
2017-10-05 – Helyszín:
Bővebben

Éjszakai kalandtúrák a Budakeszi Vadasparkban
2017-10-06 – Helyszín: Budakeszi Vadaspark
Bővebben

Állatok Világnapja a nagysalléri vadasparkban
2017-10-06 – Helyszín: Sziágyi Erdészeti Erdei Iskola
Bővebben

A gombák világa – Túra az Ősbükkösben szakvezetéssel
2017-10-06 – Helyszín: Almamelléki Kisvasút
Bővebben

Holdfény séta és éjszakai bátorságpróba a Széchenyi Ökoturisztikai Parkerdőben
2017-10-06 – Helyszín: Széchenyi Parkerdő
Bővebben

Erdei kincskeresés a Ravazdi Erdészeti Erdei Iskolában (iskolás)
2017-10-06 – Helyszín: Ravazdi Erdei Iskola
Bővebben

Erdők Hete: Lovon, vízen, terepen Mosonmagyaróváron
2017-10-06 – Helyszín:
Bővebben

Európai Madármegfigyelő Napok – Madárgyűrűzés a pilisszentiváni Jági-tónál
2017-10-07 – Helyszín: Villa Negra
Bővebben

Geotóp Napok – Bél-kő túra
2017-10-07 – Helyszín:
Bővebben

Kézműves foglalkozás Ipolytarnócon
2017-10-07 – Helyszín: Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület
Bővebben

Őszi gyalogos túra a Montág-pusztán
2017-10-07 – Helyszín:
Bővebben

Előadások az űrkutatás hetén a Zselici Csillagparkban
2017-10-07 – Helyszín: Zselici Csillagpark
Bővebben

Az erdő ajándékai – Erdők Hete a Soproni Parkerdőben
2017-10-07 – Helyszín: Soproni Parkerdő
Bővebben

Védett fények – Őszi fotóstúra a Gemenci erdőben
2017-10-07 – Helyszín: Pörbölyi Ökoturisztikai Központ
Bővebben

Mikrovilág tematikus nap Felsőtárkányban
2017-10-11 – Helyszín: Nyugati Kapu Oktató- és Látogatóközpont
Bővebben

Éjszakai kalandtúrák a Budakeszi Vadasparkban
2017-10-13 – Helyszín: Budakeszi Vadaspark
Bővebben

Kézműves foglalkozás Ipolytarnócon
2017-10-14 – Helyszín: Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület
Bővebben

Őskori földvárak nyomában – Túra a Bükkben
2017-10-14 – Helyszín:
Bővebben

Gombaismereti túra – Csillagászati észlelési nap Dévaványán
2017-10-14 – Helyszín: Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpont
Bővebben

Éjszakai kalandtúrák a Budakeszi Vadasparkban
2017-10-20 – Helyszín: Budakeszi Vadaspark
Bővebben

„Télkémlelő Orsolya” túra a szabadkígyósi Nagyerdőben
2017-10-21 – Helyszín:
Bővebben

 

 

(Erdeiprogramok.hu)

erdeiprogramok_header

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: