Napsütés és kisebb záporok várhatók a hétvégén – Erdei programokat ajánlunk!

A hétvégén hivatalosan is megérkezik hazánkba az ősz. Bár a szeptember első napjai még napsütéssel lesznek tarkítva, reggelente már hűvösebb időre kell számítani, és országszerte kisebb záporok is előfordulnak. Érdemes lesz tehát egy pulcsit és egy esőkabátot is berakni a hátizsákba a túrázásokhoz, erdei programokhoz, amikből ezen a hétvégén sem lesz hiány. Eseménynaptárunkban számos szarvasbőgés-hallgató túra, kerékpáros esemény és gasztronómiai élvezetek közül lehet válogatni. 

tavasz_ido

Korlátozások, hasznos információk

A gímszarvasok nászának kezdete miatt azonban túrázás előtt mindenképp tájékozódjunk az aktuális erdőlátogatási tilalmakról, hiszen a vadászatok miatt számos útvonalat lezárnak a következő egy hónapban.

Továbbá fontos információ a Keszthelyi-hegységben kirándulóknak, hogy a Berzsenyi kilátót szintén előre láthatólag egy hónapig nem lehet meghódítani karbantartás miatt. Azonban, hogy jó hírrel is szolgáljunk: az augusztusi viharkárok miatt lezárt zalaegerszegi Csácsbozsoki Arborétumot ismét birtokba vehetik a természetkedvelők.

Napos, helyenként záporos idő vár a hétvégén

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint pénteken az ország keleti harmadán estig túlnyomóan derült, napos, száraz idő lesz. A Dunántúlon gyengén és erősen felhős időszakok egyaránt előfordulnak, délutántól, estétől pedig már a középső megyékben is egyre több lesz a felhő. Délelőtt a Dunántúlon – főként a nyugati, északnyugati felén – lehet helyenként eső, zápor, zivatar. Délutántól, estétől a keleti megyék kivételével elszórtan várható csapadék. A Dunántúlon és a Duna-Tisza-közén a megélénkülő északnyugati szelet néhol erős lökések kísérhetik. A keleti tájakon általában mérsékelt marad a légmozgás. Zivatarfelhő környezetében viharos széllökés is lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 12 és 19 fok között alakul, az ország keleti felén azonban néhol 10 fok alá is lehűlhet a levegő. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken általában 28 és 33, a Nyugat-Dunántúlon 23, 27 fok között valószínű.

Szombaton a Dunántúlon jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég, másutt eleinte több órás napsütés valószínű, majd délutántól ott is erősen megnövekszik a felhőzet. Délelőtt még csak elszórtan, délután már egyre több helyen várható eső, zápor, keleten zivatar is lehet. Helyenként jelentős mennyiségű csapadék hullhat. Az északnyugati szél megélénkül, a Dunántúlon helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton csupán 20, míg keleten még 30 fok körül alakul.

Az országos előrejelzés szerint vasárnap rövid napos időszakok mellett erősen felhős lesz az ég. Több helyen várható eső, zápor, a Tiszántúlon esetleg zivatar is kialakulhat. Főként az ország keleti tájain jelentős mennyiségű csapadékra van kilátás. Az erős északi szelet a Dunántúlon egy-egy viharos széllökés kísérheti. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 23 fok között alakul.

Erdei programok a következő napokban:

Rajz és festmény kiállítás a Körösvölgyi Látogatóközpontban
2017-09-01 – Helyszín: Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark
Bővebben

Éjszakai bobozás a Mecsextrém Parkban
2017-09-01 – Helyszín: Mecsextrém Park
Bővebben

Éjszakai kalandtúrák a Budakeszi Vadasparkban
2017-09-01 – Helyszín: Budakeszi Vadaspark
Bővebben

Vipera Nap Nyíregyházán, Szegeden és Kunpeszéren – IDŐPONT VÁLTOZÁS
2017-09-02 – Helyszín: Szegedi Vadaspark
Bővebben

Lovasberényi lecsófesztivál és erdei mesetúra
2017-09-02 – Helyszín:
Bővebben

Őszi kerékpártúra a csomorkányi templomromhoz
2017-09-02 – Helyszín:
Bővebben

IX. Gömöri Gyümölcsfesztivál
2017-09-02 – Helyszín:
Bővebben

Nemzetközi Vadgasztronómiai Fesztivál 2017
2017-09-02 – Helyszín: Soponya, Ökoturisztikai Központ
Bővebben

Tanévnyitó a Sziágyi Erdészeti Erdei Iskolában
2017-09-04 – Helyszín: Sziágyi Erdészeti Erdei Iskola
Bővebben

VII. Erdészeti Nyílt Nap az egri Érsekkertben
2017-09-05 – Helyszín: Eger – Érsekkert
Bővebben

Mikrovilág tematikus nap Felsőtárkányban
2017-09-06 – Helyszín: Nyugati Kapu Oktató- és Látogatóközpont
Bővebben

Szarvasbőgés hallgatás a kaszói kisvasúttal
2017-09-07 – Helyszín: Kaszó
Bővebben

II. Erdővarázs Családi Nap
2017-09-08 – Helyszín: Szabadság tér, Budapest
Bővebben

Szarvasbőgés – Családi hétvége a Sziágyi Erdészeti Erdei Iskolában
2017-09-08 – Helyszín: Sziágyi Erdészeti Erdei Iskola
Bővebben

Szarvasbőgés hallgatás a kaszói kisvasúttal
2017-09-08 – Helyszín: Kaszó
Bővebben

Éjszakai kalandtúrák a Budakeszi Vadasparkban
2017-09-08 – Helyszín: Budakeszi Vadaspark
Bővebben

A káld-hidegkúti Kisboldogasszony-kápolna megáldása
2017-09-08 – Helyszín: Káld-hidegkúti Vadászház
Bővebben

Pilisi Tekerő kerékpáros kalandtúra
2017-09-09 – Helyszín:
Bővebben

Szarvasbőgés hallgatás a kaszói kisvasúttal
2017-09-09 – Helyszín: Kaszó
Bővebben

Szarvasbőgés a Gemencen – Egy napos buszos kirándulás Budapestről
2017-09-09 – Helyszín: Blaha Lujza tér, Budapest
Bővebben

Vipera Nap Nyíregyházán, Szegeden és Kunpeszéren – IDŐPONT VÁLTOZÁS
2017-09-09 – Helyszín: Szegedi Vadaspark
Bővebben

Szarvasbőgés-hallgató túrák Bőszénfán
2017-09-09 – Helyszín: Bőszénfai Szarvasfarm
Bővebben

22. Alföldi Faiskolai Nap
2017-09-09 – Helyszín: Juniperus Parkerdészet
Bővebben

Szarvasbőgés-hallgató túrák Bőszénfán
2017-09-10 – Helyszín: Bőszénfai Szarvasfarm
Bővebben

Szarvasbőgés hallgatás a kaszói kisvasúttal
2017-09-14 – Helyszín: Kaszó
Bővebben

Tájékozódási Klub a szolnoki Erdei Művelődési Ház és Iskolában
2017-09-14 – Helyszín: Erdei Művelődési Ház és Iskola
Bővebben

Éjszakai bobozás a Mecsextrém Parkban
2017-09-15 – Helyszín: Mecsextrém Park
Bővebben

A zselici erdő koronás királyai- szarvasbőgés túra Sasréten
2017-09-15 – Helyszín: Sasrét Vendégház
Bővebben

Szarvasbőgés hallgatás a kaszói kisvasúttal
2017-09-15 – Helyszín: Kaszó
Bővebben

Szarvasbőgés: vezetett túra a gímszarvasok nyomába
2017-09-15 – Helyszín: Királyrét
Bővebben

Éjszakai kalandtúrák a Budakeszi Vadasparkban
2017-09-15 – Helyszín: Budakeszi Vadaspark
Bővebben

Éjszakai erdei társasági futás a Széchenyi Parkerdőben
2017-09-15 – Helyszín: Széchenyi Parkerdő
Bővebben

Zengő-túra – gyalogtúra a Mecsek legmagasabb csúcsára
2017-09-16 – Helyszín:
Bővebben

Szarvasbőgés hallgatás a kaszói kisvasúttal
2017-09-16 – Helyszín: Kaszó
Bővebben

Szarvasbőgés a felsőtárkányi Stimecz-háznál
2017-09-16 – Helyszín: Felsőtárkányi Állami Erdei Vasút
Bővebben

Pelikán gyalogos és kerékpáros túranap Szolnokon
2017-09-16 – Helyszín:
Bővebben

A Gemenci Erdei Vasút napja
2017-09-16 – Helyszín: Gemenci Erdei Vasút Keselyűsi Fogadóépülete
Bővebben

(Erdeiprogramok.hu)

erdeiprogramok_header

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: