Önkéntesek újították fel a Réce tanösvényt a Felső-Kiskunsági pusztán

Augusztus 5-én, az év egyik legmelegebb napján önkéntesek népesítették be a Felső-Kiskunsági pusztán, Apaj közelében lévő Réce tanösvényt. Az Aktív Tréning Magyarország Kft. szervezésében a Supercharge Kft. közel 50 munkatársa csapatépítő tréning kapcsán varázsolta szebbé a tanösvényt a rekkenő hőségben.

knp_01

“Csak az tudja, aki próbálta már, milyen embert próbáló feladat közel 40 fokban, tűző napon fizikai munkát végezni. Mi mindenesetre megemeljük a kalapunkat a szorgos csapat előtt, nem sokan lettek volna ilyen lelkesek! Munkájukat még a szikes talaj is nehezítette, hiszen az ilyenkorra beton keménységűvé szárad, ebbe kellett vagy húsz gödröt ásni” – írja a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság.

Az információs táblákat letisztították, lefestették, és ahol kellett, kicserélték a tartószerkezetüket. Felújították a tanösvény végén levő két kilátótornyot, a régi rönkasztalokat és padokat szintén lecsiszolták és lefestették. Készült egy új esőbeálló, vagy inkább hívjuk esőbeülőnek, hiszen padok is kerültek bele. Az esőbeálló elé új kültéri padok és asztal is kerültek.

Jó néhány madárodú ácsolását is elkezdték, melyek szalakótának, kuviknak és vörös vércsének nyújthatnak majd új otthont.

(Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság)

erdeiprogramok_header

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: