A zenével felemelhetjük a lelkünket – Muzsikált az erdő Galyatetőn is

20170707_163649Július 7-én Galyatetőre érkezett a Muzsikál az Erdő rendezvény, ahol a neves zenészek fellépése mellett ismeretterjesztő előadást hallgathattunk Turi Attila Ybl díjas építésztől és egy erdei sétán is részt vehettünk Szabó Lajos erdőmérnök vezetésével, aki egyben a programsorozat főszervezője is. A rövid ismeretterjesztő kirándulás témája a fenntarthatóság köré lett felépítve, és a jelenlévőket nem más kísérte az úton, mint Dr. Beer Miklós váci megyéspüspök.


A megyéspüspök gyerekkorától bolondul az erdőért. Fiatal korát a Börzsönyben töltötte, és a mai napig szívesen emlékszik vissza a tájra és a lábánál morajló Duna kanyarulataira. Élete későbbi szakaszában a Pilis volt a meghatározó terület, de most mégis Vácról érkezett a rendezvény megnyitására. A tavaly átadott Galya-kilátót is ő szentelte fel, így egy évvel később visszatérve elmondta, mennyire örül annak, hogy hazánk kilátói folyamatosan újulnak meg, hiszen így lehetőségünk van arra, hogy egy pillanatra megálljunk és körbenézzünk. Rácsodálkozhatunk erre a világra, amelybe beleszülettünk. Az erdő, a teremtett világ és akár ez a rövid séta azért jó, hogy tudatára ébredjünk annak, hogy mennyire el vagyunk kényeztetve ebben a kicsi kis országban – fogalmazott a püspök úr.

20170707_163239
De beszédében arra is kitért, hogy mi volt az első komolyabb kapcsolata a zenével. A háborúban elhunyt édesapja halála után édesanyja eladta megmaradt briliáns gyűrűjét, melynek összegéből két operajegyet vett az Operaház első sorába. Természetesen a család úgy gondolta, hogy szegényt a sok megpróbáltatás megviselte, hiszen nem normális, hogy valaki ilyet csináljon. De a válasz sokkal egyszerűbb volt: „Nekem fontos, hogy ez a gyerek legalább egyszer közelről láthassa a zenekart. Lehet, hogy később is adódik ilyen lehetősége, de ezt az élményt vigye magával az élete során.”

beermiklos2

Édesanyja nagyon szépen zongorázott, így később a miséin is orgonált. A zene és a természet ugyanúgy hozzátartozik Dr. Beer Miklós életéhez. A Muzsikál az Erdő rendezvényével először a Váci Erdészet meghívására találkozott, de azóta is folyamatosan követi, hol és mikor muzsikál ismét az erdő.

„Az erdő, a mezei virág, az élővilág mind adott, és mi hozzátehetjük most azt, amit a Jóisten lehetőségként adott nekünk, mégpedig hogy dalolhatunk, muzsikálhatunk, és a zenével felemelhetjük a lelkünket. Kiemelhetjük az önzés és az érdekeknek a rabságából, és én biztos vagyok benne, hogy innen mindnyájan emberebb emberként mehetünk tovább” – zárta szavait.

muzsikalazerdo

Kárpáti Árpád, Nemzeti Művelődési Intézet ügyvezető igazgatója Baranya megyéből származik, onnan is a Zengő tövéből. Gyerekként sokszor járta a környéket erdész nagyapjával, így neki is szoros kötődése van az erdőhöz, a természethez. Mivel édesanyja népművelő lett, így több szempontból is részese lehetett annak az értékközvetítésnek, ami a nemzeti kultúrának a szerves része. Amikor néhány éve megszületett a nemzeti értékek védelméről és nemzeti értékek és hungarikumok ápolásáról szóló jogszabály, akkor az Intézet első feladatai közé emelte az értékközvetítést, a helyi értékek, nemzeti értékek és a hungarikumok népszerűsítését.

„A Muzsikál az Erdő egy olyan példaértékű program, amely példát mutat az országban, nemcsak kulturális területen, hanem minden olyan társadalomfejlesztő programban, minden olyan településfejlesztés életében, amely megmutatja azt, hogyan lehet természetes módon értéket közvetíteni, hogy mi is a kultúra. Összehoz folyamatokat, embereket, közösségeket, melyek az ország más pontjain is kapcsolódnak, nemcsak az épített örökséghez, hanem a természeti értékek megbecsüléséhez, a hagyományokhoz és hagyományőrzéshez” – mondta Kárpáti Árpád.

kárpáti árpád

A köszöntőket követően a Szolnoki Ádám Jenő Zeneiskola növendékeinek Kodály-emlékműsorát nézhettük meg, majd az Alma Latina együttes magyar és külföldi sláger feldolgozásait követően Benedekfi István zongoraművész és Benedekfi Zoltán hegedűművész előadását hallgathattuk a 200 éves bükkfák árnyékában. Egy olyan hosszú pillanatot teremtve, amikor a tér és idő megszűnik, és a napi gondok, bajok gondolatát átveszi a jelenben lét érzése. Mindezt egy olyan helyen, ahol olyan nagy elődök is időztek, mint Kodály Zoltán, Karády Katalin színésznő.

20170707_173107

Szolnoki Ádám Jenő Zeneiskola növendékeinek Kodály-emlékműsora

alma latina3

Alma Latina együttes “Erdő és szerelem” című előadása

benedekfi2

Benedekfi Zoltán hegedűművész és Benedekfi István zongoraművész

Sorainkat nem is lehetne mással zárni, mint Szabó Lajos szavaival: „Az erdő nemcsak egy nagyon fontos megújuló természeti erőforrás, energiaforrás és nyersanyag forrás, hanem testi-lelki feltöltődésünk igazi forrása.”

Aki esetleg lemaradt volna az idei programról, az se keseregjen, hiszen 2017. szeptember 29. és október 1. között Gyula térségében is lesz „Muzsikál az erdő”, amelynek részletes programja elérhető lesz az Erdeiprogramok.hu oldalán.

(Rákóczi Ágnes – Erdeiprogramok.hu)

erdeiprogramok_header

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: