Felújítják az emlékhelyeket a Mecsekben

A Mecsekerdő Zrt. és a Mecsek Egyesület folyamatosan törekszik a kezelésében álló területeken található különböző közjóléti létesítmények megóvására, karbantartására. Baranya megyét az aprófalvas településhálózat, a sokrétű történeti és sokszínű nemzetiségi gyökerek jellemzik, így a térségben számos vallási vonatkozású emlékhely is fellelhető.

mecsek_misina

Az idei célkitűzés, hogy a Mecsekerdő Zrt. működési területén illetve annak határain fellelhető összes keresztény vonatkozású erdei emlékhely méltó állapotba kerülhessen.

Az erdőgazdaság részben a Földművelésügyi Minisztérium által biztosított forrásból, a Mecsek Egyesülettel és Pécsi Egyházmegyével együttműködve 2017 októberéig összesen 26 objektumot újít meg valamilyen formában. Fa és kő keresztek, források és emlékművek helyreállításával, az egykori települések templomai helyén haranglábak és emléktáblák elhelyezésével tisztelgünk az elmúlt századokból fennmaradt jeles elődök és történetek előtt.

A munkálatok a fellelhető dokumentumok (fényképek, leírások) alapján a korabeli formához illeszkedve, ám modern technológiák és anyagok felhasználásával, hosszútávon időtálló megoldásokkal zajlanak.

Az erdei emlékhelyek helyreállítása már megkezdődött, eddig a Hosszúheténynél található Mária-kút, illetve a Felsőkövesdi harangláb újult meg. A projekt ünnepélyes zárására 2017 októberében kerül sor a Sasrét-pusztai Mária szobor avatásával.

A projekt keretében az objektumok környezetének rendezése is megtörténik, ezáltal a kirándulók, turisták számára is könnyebben megközelíthetővé válnak. A helyszíneken táblák kerülnek kihelyezésre, amelyek ismertetik az adott emlékhely létesítését illetve történetét.

A cél, hogy az információs táblákat minél részletesebb és hiteles tartalommal állíthassák össze.  Ehhez kérik a helyi lakosság, a helytörténeti témákban jártas lelkes segítők közreműködését, hogy aki további információval tud szolgálni az egyes emlékhelyek történetével, eredetével kapcsolatban, azt legyen kedves megosztani. Leveleiket a kommunikacio@mecsekerdo.hu e-mail címre várják 2017. július 31-ig.

Az érintett emlékhelyeket az alábbi táblázat tartalmazza, a pontos helyszínek és az eddig összegyűjtött információk az erre a célra készített térképen találhatóak. TÉRKÉP megnyitása

A projektben érintett keresztény vonatkozású emlékhelyek listája:

Csebény temető és kőkereszt – Csebény
Dörömcser pusztatemplom – Kővágószőlős
Erdei kereszt – Pécs (Közép-Mecsek)
Erszék falu templomromja – Bakonya
Káni-kereszt / Vörös-kereszt-  Bakóca
Felsőkövesdi harangláb – Tormás
Görgeteg-hegyi kőkereszt – Mánfa
Max kereszt – Apátvarasd
Harsányi kereszt – Ófalu
Hesz-kereszt – Erdősmecske
Isten-kút – Nagyváty
Képoszlop a Szabari erdőben – Székelyszabar
Rábay kereszt – Keresztkunyhó
Lapisi kereszt – Pécs (Közép-Mecsek)
Mária-kút – Hosszúhetény
Mátyás király-kútja – Egyházaskozár
Mátyás-kút – Gödre
Miske-tetői kőkereszt – Kisújbánya
Petőcpusztai harangtorony – Kővágótöttös
Sasrét Mária szobor – Almamellék, Sasrét-puszta
Sauervein kereszt – Kisvaszar
Székelyszabari emlékmű – Székelyszabar
Szent Antal-kép – Pécsvárad
Szent Imre-forrás és kőkereszt – Mánfa
Szent István-forrás – Szágy
Szent-kút – Mozsgó

(Mecsekerdő Zrt.)

 

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: