Elkezdődött a tavaszi madárvonulás – Báró, a fehér gólya elindult Magyarországra

A „Báró” nevű jeladós fehér gólyánk elindult Magyarországra Izraelből és ezekben a percekben már Törökországban repül. Ez a példány az egyik, ha nem a legkorábban haza érkező gólyánk évről évre. Miközben fajtársai többnyire csak március végén, április elején jelennek meg a fészeknél, ez a madár gyakran már február végén megérkezik. Ráadásul ezt az eseményt az interneten élőben is el lehet csípni, mivel „Báró” fészkét egy webkamera figyeli éjjel-nappal.

golya_saska

Egészen a tavalyi évig nem tudhattuk, mi áll a viselkedés hátterében. 2016 tavaszán azután sikerült műholdas jeladóval megjelölni a madarat, így derült ki tavaly ősszel, hogy „Báró” nem a hazai állomány fő telelőterületére, Szudán és Csád, hanem csak Kis-Ázsiába, Izrael térségébe vonul. Ez a rövidítés jelentős, sok ezer kilométeres megtakarítást jelent, ezért tud a többieknél jelentősen nagyobb kockázatot is vállalva korábban megérkezni.

A viselkedés azért is nagyon érdekes, mert a lakosság számára is elérhető internetes nyomkövető oldal információi alapján a legtávolabb telelő két fehér gólyánk eközben még mindig jó 6000 kilométerrel délebbre, Mozambik és a Dél-Afrikai Köztársaság szavannáin telel.

Az idei korai indulás meglehetős kihívásokkal indult „Báró” számára. A madarat az Anatóliai-fennsíkon a hazai viszonyokat idéző hideg, nappal is tartós fagyok fogadták. Ennek ellenére jól halad és a hétvégén valószínűleg már el is éri Európát.

(Kép forrása: nyirka.hu)

(Kép forrása: nyirka.hu)

Mindazonáltal a madarak vonulása (még egyetlen faj esetében) sem köthető sem ősszel, sem tavasszal egy adott időponthoz. Sőt, a madárvonulás valójában alig egy hónapig (!), júliusban szünetel csak Magyarországon, mivel a legkésőbb érkező halvány gezék csak június elején-közepén érnek haza, miközben a legkorábbi indulók, például a fehér gólyák, már augusztusban megkezdik az őszi vonulást.

A február azért különösen fontos a hazai madárállományok szempontjából, mert a hosszú távú vonulók többsége ekkor kezdi meg a végső felkészülést a hosszú hazaútra. A gyűrűzési adatokból azt is tudjuk, hogy a fecskék esetében (és gyaníthatóan a többi fajnál is) a legerősebb „szuper hímek” indulnak el legkorábban, így nekik jutnak a legjobb fészkelőterületek.

(MME)

erdeiprogramok_header

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: