Megnyílt a FeHoVa – Vadászkutya bemutató is lesz pénteken

Február 9-én, csütörtökön megnyílt a 24. FeHoVa Fegyver, Horgászat és Vadászat Nemzetközi Kiállítás. Már a rendezvény első napján rengeteg érdeklődő látogatott el a budapesti Hungexpo területére, ahol az Erdeiprogramok.hu az Erdő-Mező Online-nal közös standon várja az érdeklődőket. Kicsiknek és nagyoknak egyaránt érdekességeket tartogattunk és tartogatunk a következő három napban is.

DSC_0253s

Az A pavilon 304/B2 standján a következő napokban is színezőkkel és erdei matató játékkal várjuk a gyerekeket. Aki a dobozba rejtett erdei terméseket tapintás útján felismeri, az sorsoláson vehet részt, és ha szerencséje lesz, nap végén Erdeiprogramok.hu ajándékcsomagot nyerhet.

A vadászok leghűségesebb társait, a kutyákat is különlegességgel várjuk; bármelyik négylábú megállhat standunknál, ha megszomjazik, vagy épp az önetetőbe rejtett finomságokra vágyna.

A következő napokban az A pavilon 102C standjánál vadászati kutyabemutatókat is láthatunk. Pénteken 12 órakor az erdélyi kopók mutatkoznak be, míg 13 órakor a retriverekről hallhatunk érdekességeket. Szombat délelőtt 10 órakor a magyar agarak kerülnek a középpontba, majd 12 órától ismét az erdélyi kopók és a retriverek fajtabemutatóján vehetünk részt. A rendezvény utolsó napján mentőkutyás és vizsla munka bemutatók is színesítik a programok palettáját. A vadászkutyákkal való ismerkedés mellett idén is vannak trófeakiállítások: a magyar vadászok sarkvidéki diorámája mellett gímtrófeákat és Gróf Széchényi Zsigmond emlékének állított fotókat tekinthetünk meg.

TELJES KÉPGALÉRIA ITT>>>

DSC_0118s

DSC_0133s

DSC_0140s

IMG_8875skicsi

20170209_152257

DSC_0146s

DSC_0267s

(Erdeiprogramok.hu)

erdeiprogramok_header

Tetszik!
Facebook

Ezek még érdekelhetik: